Kaufmann 100. csóri meccsén győztes gólt szerzett

Fejér megye, Fejér Megye II
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

A túlzott ünneplés vezéráldozattal járt.

A Csór tudósítója így írt:

“A mai mérkőzésnek két fontos célja volt. Elsősorban az, hogy a csapat visszaszerezze az önbecsülését, másodsorban pedig az, hogy megtörjünk egy átkot (Csóri csapat még nem nyert Fehérvárcsurgón). Az eddigi pechszéria ellenére is több vendégszurkoló kísérte el a srácokat, mint amennyien a hazaiakra kíváncsiak voltak.

A 13. percben Zs. Nagy Balázs a szélről lőtt be laposan középre, Kaufmann egy kis szerencsével a kapuba lőtt. 0-1 Ismerős start, hiszen az előző szezonban (idén tavasszal) is így kezdtünk Csurgón. Két perccel később szintén Kaufmann veszélyeztetett egy bátor tekeréssel, de nem találta el a kaput. Kafu egyébként a mai napon játszotta a 100. mérkőzését a csóri felnőttcsapatban. (Köszönjük Kafu!)

A 25. percben aztán az addig semmit sem mutató hazaiak egy távoli lövéssel egyenlítettek. Egy perccel később már a vezetést is megszerezhették volna, de Sándor védett. Szintén egy perc múlva már mi kontráztunk, de a kapus védte László lövését. A 30. percben Kaufmann nagy helyzetben lőtt fölé. Mi játszottunk, a Csurgó a szokásos stratégiát alkalmazta: masszív védekezésből gyors beívelés a hátvédsor mögé, vagy elé, a gyors csatároknak. És mégis, a 37. percben egy újabb 30 méteres átlövésből találtak be. 2-1. Ez is teljesen megegyezett az előző mérkőzés forgatókönyvével. A félidőig nem is történt más. Sajnos… hiszen az ellenfelünk nem játszós focit produkált, így nekünk adott lett volna a lehetőség, hogy focizva bizonyítsuk be, hogy mire vagyunk képesek.

A második félidőben az 57. percig kellett várnunk az első valamire való támadásra. Budai keverte meg a hazai védelmet és oldalhálót lőtt. A védekezésünk már feljavult, Cserna újra hozta azt, amit kell. Nem tudtak minket átjátszani. Lehet, hogy furcsán hangzik, de a második félidőben a hazaiak nem voltak képesek valamire való támadást kialakítani. De vajon mi képesek leszünk? A 60. percben a hazai 16-os előtt járt a labda és szaknyelven szólva, rulettgolyó pályát írt le. Az ide-oda pattogás után László elé került, aki a hosszúba lőtt, 2-2. Legalább már egyenlítettünk. És innentől fogva már úgy tűnt, hogy a mi akaratunk érvényesül majd. A 76. percben Kásler Bence tekerését védte szögletre a hazaiak kapusa. A sarokrúgás után Zs. Nagy Norbert fejelt fölé. A 85. percben Budai futott ki a jobb szélre, majd lerázva a védőjét középre lőtt, ahol Kaufmann érkezett üresen és a hálóba lőtt, 2-3. A nagy öröm közepette Lehotát a játékvezető második sárgával kiállította (túlzott érzelemkitörés miatt). Szerencsére már nem engedtük ki a kezünkből a győzelmet. Sikerült! Elhoztuk Csurgóról a három pontot. És ez most a lényeg. A hétvégén otthon, Pákozd ellen remélhetőleg már a jó játék is megjön! Szép volt fiúk!”

Fehérvárcsurgó – Csór 2-3 (2-1)
Fehérvárcsurgó, vezette: Rózsa Ádám.

Fehérvárcsurgó: Rapali – Nagy B., Veres G., Varga L. (Guti G.), Csányi (Kardos Márk), Baksa, Keller, Herczeg, Dreska, Huszár (Csány), Guti M. Vezetőedző: Veres Gábor.
Csór Truck-Trailer: Sándor – Zs. Nagy B., Zs. Nagy N. (Balázsik), Cserna, Pécsi (Lehota), Budai, Báles, Kásler Barnabás, László, Bogdány (Mázsa), Kaufmann. Vezetőedző: Pécsi László.

Gól: Herczeg (24.), Dreska (36.) illetve: Kaufmann (12., 85.), László (60.).
Kiállítva: Lehota (85., Csór).

Forrás: A csóri labdarúgás története

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?