Kapásgól döntött a Sárosd-Bicske rangadón! FOTÓK!
Létfontosságú három pontért utazott Dvéri Zsolt csapatának otthonába a Bicske. A mérkőzés az utolsó pillanatig kiélezett volt.
A Bicske tudósítója így fogalmazott:
“Sárosd, az a hely, ahol bármi megtörténhet, hiszen a hazai csapat az élmezőny alakulatai ellen mindig nagyon felszívja magát, a gyengébbek ellen viszont gyakran váratlanul botlik. Tavaly csak Rigó hajrábeli fejesgóljával sikerült hazavinni a 3 pontot (0-1), s most sem ígérkezett könnyebbnek a mérkőzés, hiszen a 6 sérült mellett az ugyanezen a napon játszó ifikre sem számíthatott Móri Tamás játékos-edző.
Ezúttal a Milinte 7 – Máté 6, Burucz 7, Máj 6, Lengyel 6 – Szilágyi 6, Sötét 6, Móri 6, Molnár V. 7 – Tornyai 6, Németh 7 összetételű kezdővel állt fel a BTC, csereként Molnár A. 0 (88.p. Tornyai helyett), Peinlich 0 (90.p. Móri helyett) és Bencze 0 (92.p. Szilágyi helyett) kapott lehetőséget. Altorjay Áron Gellért sípszavára, kellemes kora őszi időben, gyászszünettel kezdődött a találkozó.
Lendületesen kezdett a vendégcsapat, a 6. percben Némethet akasztották a tizenhatos vonala mellett feleslegesen a hazai védők, jogos 11-es! Sötét a megszokott higgadtságával, Raufot elfektetve laposan a bal alsóba helyezett (0-1). A 9. percben Szabó távoli lövése szállt kevéssel mellé. Vezetése után érthetetlenül visszaállt a Bicske és a 22. percben Szilágyi tévesen lefújt becsúszása után szabadrúgásból Dvéri lőtt 22 méterről a léc alá, Milinte fölé ütötte. Két perc múlva gyors kontra végén Móri 30 méteres lövését fogta Rauf, majd Szabó lövését Milinte. A 32. percben egyenlített a Sárosd! Egy bal oldali beadást Vajda fejelt 13 méterről Milinte fölött a hosszú sarokba (1-1). A 34. percben Kovács S. bombázott 20-ról kevéssel fölé. A 43. percben több vendégszögletet követően gyors hazai ellentámadás következett, Dvéri 17 méterről centikkel csavart a bal kapufa mellé. A félidő záróakkordjaként újabb ordító hazai helyzet: Kovács Á. egy visszagurítást középtől, 15 méterről lőtt alig fölé.
A második félidőt is jobban kezdte a BTC, valószínűleg elhangozhatott némi dörgedelem az öltözőben. A 48. percben Németh baloldali beívelését Németh ballal, kapásból, 12 méterről vágta a bal felső sarokba, Rauf mozdulni sem tudott rá (1-2). Három perccel később eldönthette volna a találkozót a vendégcsapat, Tornyai lépett ki jól, passzából Németh már a kapust is elfektette, de lövését egy visszafutó védő kifejelte. Az 52. percben Móri előreívelését Németh tette Burucz elé, aki 12 méterről ajtó-ablak helyzetben fölé lőtt. Az 57. percben újabb bicskei meccslabda maradt ki, egy blokkolt vendéglövés pattant Szilágyi elé, aki középről, kapásból a jobb kapufát találta telibe.
A 62. percben kis híján ziccerig kényszerítőztek a sárosdi támadók, végül Szabó N. elől Milinte mentett szögletre. Percekkel később Killer fejelt mellé, majd Tornyai 20 méteres lövését fogta Rauf kapus. A 71. percben Kovács Á. esésénél reklamáltak a hazaiak 11-est, két perc múlva ugyanő a hálóba talált, de előtte kézzel vette le a játékszert, így Altorjay annullálta a gólt. A 75. percben rosszul váltott a bicskei védelem, Killer találta magát hirtelen ziccerben, el is lőtte Milinte lába között, de a visszafutó Máj a gólvonal előtt szögletre mentett. Szilágyi, Killer és Tornyai helyzetei érdemelnek még említést a hajrában, de 93 idegőrlő perc után az eredmény már nem változott.
A Bicske szoros győzelme talán azért megérdemelt, mert rutinos csapatában megvolt az a kis plusz, hogy mindkét félidő elejét jobban megnyomta, sikerült is egy-egy alkalommal betalálnia és a védelem is jól muzsikált ezen a napon – jókora örömöt szerezve ezzel az ide is elzarándokoló szurkolóinak valamint a helyszínen mindig rendületlenül buzdító Bicske Tigers szurkolói csoportnak. Folytatás jövő vasárnap, az óraátállítást követően 13.30-kor Baracson!”
Sárosd – Bicske 1-2 (1-1)
Sárosd, vezette: Altorjay Áron Gellért
Sárosd: Rauf T. – Susa, Dvéri (Lendvai 77.), Truszek (Arany 80.), Somogyi, Killer, Meszlényi (Szurovcsják 78.), Vajda V., Kovács Á., Kovács S., Szabó N.
Bicske: Milinte – Lengyel, Máj, Burucz, Sötét, Szilágyi (Bencze 91.), Németh, Móri (Peinlich 90.), Molnár V., Tornyai (Molnár A. 88.), Máté. Vezetőedző: Móri Tamás
Gól: Vajda (32.) illetve: Sötét (7., 11-esből), Németh (48.)