Interjú Cseh Roland játékvezetővel
A 21 esztendős Cseh Roland fiatalon lett megye kettes játékvezető. A FociDrukker.com számára adott exkluzív interjúban elárulta, mi szükséges ahhoz, hogy valaki játékvezető lehessen, valamint ambícióiról is szót ejtett.
Hány éves korodban kezdted játékvezetői karrieredet? Milyen okból választottad ezt a szakmát?
Cseh Roland: 2012 februárjában vizsgáztam. Abban az évben körülbelül hatvanan fejeztük be a tanfolyamot, de sajnos mára alig maradtunk belőle, különbözőféle okok miatt lemorzsolódott jó néhány ember. Már akkor nagyon tetszett ez a szakma, amikor még fociztam. Úgy éreztem, ki kell próbálnom.
Melyik volt a bemutatkozó mérkőzésed?
Cseh Roland: Elsőre mindenki asszisztensként vonul ki a pályára. A legelső meccsem egy DISE Kincses – Zámoly találkozó volt, ami 3-3-as végeredményt hozott. Felnőtt debütálásom vezetőbíróként a Vértesboglár – Zámoly mérkőzés volt, ott két büntetőt is megítéltem. Az egyik asszisztenssel, akivel azon a mérkőzésen működtem, a mai napig nagyon jó barátok vagyunk.
Melyik volt az eddigi legemlékezetesebb találkozód játékvezetőként?
Cseh Roland: Volt nagyon sok emlékezetes meccs, de talán a legemlékezetesebb és a legjobb a megye kettes debütálásom miatt a Pátka – Csákvár II találkozót tudnám mondani. Rangadónak számító mérkőzés volt. Két jó csapat játszott, akkor a tabellán szinte majdnem fej-fej mellett voltak. Nagy megtiszteltetés volt, hogy akkor húsz évesen rám bízták azt a találkozót. Hozzá teszem, két remek asszisztenssel. Szerencsére nagyon jól sikerült.
Hogyan próbálsz fejlődni?
Cseh Roland: Nagyon sok segítséget kapok játékvezetésen belüli barátoktól, akik idősebbek, több rutinnal rendelkeznek. Még több önbizalmat ad, hogy ők bíznak bennem és ott segítenek, ahol tudnak. Tőlük tanulom a legtöbbet.
Mennyit szükséges edzeni ahhoz, hogy valaki végig bírjon egy mérkőzést játékvezetőként?
Cseh Roland: Ahhoz, hogy valaki végig tudjon 90 percet robotolni és ott legyen mindenhol, nem elég csak a meccsre kimenni és levezetni. Mellette minimum heti kétszer el kell járni mozogni. Persze ez mindenkinek a saját lelkiismeretére van bízva. 100%-ig kell koncentrálni, mert bármelyik pillanatban történhet olyan a mérkőzésen, ami döntően hathat akár a végeredményre is. Éppen ezért a maximumot kell nyújtani.
Egy héten átlagosan hány mérkőzés jut számodra egy héten?
Cseh Roland: A küldőnk próbál arra ügyelni, hogy minden játékvezetőnek és asszisztensnek egyenlő meccsszám jusson. De ez függ a keretbe besorolástól, és attól, hogy ki milyen állapotban van. Hozzá kell tenni, nem egyszerű munka egy küldést megtervezni!
Milyen szintre szeretnél eljutni a játékvezetés tekintetében?
Cseh Roland: Mindig a következő lépcsőfokra kell koncentrálni. Nagy álmom, hogy NB-s szintű játékvezető legyek, de azért még nagyon sokat kell dolgoznom. Nem hullik minden csak úgy az ember ölébe.
Van példaképed?
Cseh Roland: Példaképet nem szeretnék mondani. Inkább a barátaimat, mind játékvezetésen belül és azon kívül is, akik segítenek abban, hogy elérjem a célomat, és maximálisan minden segítséget megadnak.
Tetszett az interjú? Lájkold Facebook oldalunkat, vagy kövess bennünket a Twitteren!
One thought on “Interjú Cseh Roland játékvezetővel”
Comments are closed.