Helyzetekben gazdag mérkőzést játszott a Zichyújfalu és a Dinnyés

Fejér megye, Fejér Megye III
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Hatpontos rangadóra került sor Zichyújfalun, hizen a negyedik helyen álló helyi csapat az egy ponttal mögötte tanyázó Dinnyést látta vendégül.

Hamar felpörögtek az események, hiszen a vendégek középkezdését követően nem sokkal a bal szélen vezetett lendületes támadást a hazazi gárda, a beadást követően a keresztlécen csattant a labda. A kimaradt helyzet nem szegte kedvét a Zichyújfalu játékosainak, és mentek előre rendületlenül. Az első fél óra során túlnyomó részt a hazaiaknál volt a labda, majd kezdett kiegyenlítődni a játék.

A második félidőben előbb Berényinek kellett hárítania bravúrral, amikor egy szöglet után Tömör fejelt elemi erővel a léc alá, ám a Dinnyés kapusa jó reflexszel hárított. A túloldaon Borbély tette próbára Tridingert portást, aki vetődve tolta oldalra a bőrt, a kipattanónál pedig Mészáros lövését is védeni tudta. Az utolsó húsz percben egyre inkább a Dinnyés vette át a kezdeményező szerepét, és több ígéretes támadást is vezetett. A hazaiak – ahogyan az egész mérkőzés során – a tizenhatos előteréig ugyan el-el jutottak, ám ott nem tudták feltörni a védelmet, így leginkább átlövésekkel próbálákoztak, sikertelenül. Az utolsó előtti perben Kovács futott el a jobbszélen, és bár tisztán érkezett két társa, Tóth és Mészáros középen, ő a lövést választotta, ám nem született belőle gól.

Mindkét gárdának meg volt a lehetősége a győzelemre, ám a helyzetkihasználással hadilábon álltak az együttesek, így maradt a 0-0. Ezzel a Dinnyésnek minimálisra redukálódott az esélye arra, hogy az ötödik helynél előrébb végezzen, a Zichyújfalu viszont még befoghatja a Csabdit, így dobogós helyen végezhet.

Zichyújfalu - Dinnyés

kép 1 / 10

Zichyújfalu – Dinnyés 0-0
Zichyújfalu, vezette: Nagy II László

Zichyújfalu: Tridinger – Károsi (Debreczeni), Horváth F., Tömör L., Németh Z., Winklár, Németh T. (Pap), Szabados (Paksi), Szép, Tömör Cs., Szegi (Berki).
Dinnyés: Berényi – Kovács T., Becséri, Sági, Csicsári – Motel, Borbély, Malasics, Mészáros – Pintér, Tóth B. Vezetőedző: Kovács András

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?