Futballal emlékeztek Pázmándon

Fejér megye, Kispályás bajnokság
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Emléktornát rendeztek január második szombatján.

Az újév beköszöntével megrendezésre került január 12.-én a Pázmándi Sportközpontban az I. BORONAI JÓZSEF, ID. HORVÁTH ISTVÁN, MAJDÁN KÁROLY EMLÉKTORNA. Mindhárom személy emblematikus alakja volt a megyei sportéletnek. Munkájukkal számos dolgot tettek a saját sportegyesületük fejlődésének érdekében.

Boronai József Pettend SE elnökeként egy ütőképes csapatot épített fel, amely több éven keresztül a megye II. osztály meghatározó csapatai közé tartozott.

Id. Horváth István Pettenden, Kápolnásnyéken és Velencén is tevékenykedett edzőként, majd később Pázmándon is bekapcsolódott a munkába sportvezetőként.

Majdán Károlynak rengeteget köszönhet Pázmánd SE szakosztálya. Karcsi bácsi nevéhez fűződik az öltöző épület, az aszfaltos kézilabda pálya és az eredményjelző megtervezése. Pázmánd SE egyesület 125. éves évfordulóját követően, Karcsi bácsit megválasztották az egyesület „Örökös Elnökének”.

A torna egy rövid megemlékezéssel kezdődött, ahol az érintettek családtagjai is megjelentek szép számban.  Lukács József Pázmánd SE szakosztályvezetője egy igényesen előkészített „emlékpódiummal” készült, ezzel tisztelegve mindenki előtt.

Dr. Virányiné dr. Reichenbach Mónika polgármester asszony megnyitóbeszédét követően indult útjára a labda.

Az első kezdőrúgást Szanyó József veterán labdarúgó végezte el. A csapatoktól sportszerű, ám de férfias küzdelmet láthattunk a pályán. Az érdeklődők száma is egyre fokozódott, a lelátók hamar megteltek.

A rendezvényen 5 csapat vett részt. Pettend SE és Pázmánd SE 2-2 gárdát vonultatott fel. Az ötödik alakulatot Kápolnásnyék adta.

A torna végeredménye:
1. Helyezett Pettend I.
2. Helyezett Pázmánd I.
3. Helyezett Pettend II.
4. Helyezett Pázmánd II.
5. Helyezett Kápolnásnyék
A torna legjobb kapusa: Szöllősi János (Pázmánd I.)
A torna gólkirálya: Bánóczki Tamás (Pettend I.)
A torna legjobb játékosa: Fényes Tamás (Pettend II.)

A csapatokat serleggel, oklevéllel és Köllő Zsolt palackozott borával jutalmaztuk.

A díjak átadásában közreműködtek az érintettek családtagjai, Boronai Mária, Id. Horváth István lánya Anikó és Dr. Kerkuska László főorvos úr, Pázmánd község díszpolgára.

Az eredményhirdetést követően Pázmánd SE U14-es korosztálya játszott gálamérkőzést. A fiatal növendékeket éremmel és kupával jutalmaztuk. Ezúton is szeretnénk megköszönni a felajánlott serleget Bilik János sportvezetőnek.

Köszönjük mindenkinek a részvételt, jövőre találkozunk!
Az élmény összeköt.

Kerkuska Miklós

Pázmándi emléktorna (2019)

kép 3 / 6

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?