Fontos győzelemmel kezdett a Mány

Fejér megye, Fejér Megye II
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

A Szár elleni rangadó megnyerése komoly lökést adhat a mányiaknak a folytatásra.

A Mány tudósítója így írt:

“Két esemény-teli hónap, sok edzőmeccs, szervezés, tervezés után végre megkezdődött, a szurkolók és a csapatok számára igazán várt, bajnoki szezon!
A sorsolás fintora, hogy éppen ott kezdtük, ahol abbahagytuk, hiszen a szári katlanban volt jelenésünk. Igazi, vérbeli rangadó, barát, de rivalizáló vezetőkkel, kiélezett, “felspanolt”, de sportszerű csapatokkal, kiváló pályával.. Szóval minden adott volt egy vérbeli rangadóhoz, már így nyitányként!

Talán a jól “megszokott”, két játékvezetős irányítás volt ismét csak negatív momentum (de ellenőrzés van, jobbról-balról, ez a lényeg ?!)
Szóval a meccs!

Az előző szezon végén, simán nyertünk Száron, de senki nem gondolta, hogy ez hasonló, idilli összecsapás lesz majd. Masszívabb hazai csapat, első meccs, hiányzók, szóval voltak kérdőjelek, és arra készültünk, hogy szűken, de sikerrel vesszük az első, de igencsak komoly akadályt, hosszú, közös utunk első állomását. Hogy végül így lett, segített a szerencse, a tartás, és a talán a karma.

Lelövöm a poént, győztünk, egy olyan mérkőzésen, ahol tettünk azért, hogy győzzünk, de megérdemeltük volna azt is, hogy ne így legyen!

Pár gondolat a száraz tényekről, amolyan távirati stílusban.

Kemény csatákkal kezdődött a játék, a Mány igyekezte a játékban az irányítást átvenni, de látszódott, hogy a szári középpálya is jóval masszívabb, mint az utolsó találkozónkon. A hazaiak, a gyors ellentámadásokra építették a taktikájukat, a mieink inkább a támadás felépítése, a futógyorsaság lassítása és a területek lezárása mellett döntöttek. Két jó megindulás, egy-egy helyzet mindkét kapu előtt, de gyorsan, már a 10. percben megszerezte a vezetést a Mány: Deák Bálint remek egyéni alakítással, több védőt és a kapust is becsapva szerezte meg a vezetést, 1-0! Támadásban maradtunk, ennek ellenére, a gyors szári kontrák, folyamatos figyelemre késztették a mieinket, kapufáig is eljutva veszélyeztettek. A 34.percben, Ország Peti remek szabadrúgást rúgott a kapu irányába a balösszekötő helyéről, Szabó Dani a nehéz labdát a felsőlécre tolta, viszont a kipattanó labdát Reimele „Dave” gyorsan reagálva, a szári kapuba fejelte! Jött a „dávidos” szaltó, egyből kettő, felszabadultak a gátak, 2-0! Szünetig még helyzet itt és ott, meleg percek mindkét kapu előtt, de az eredmény már nem változott.

Summa az első etapra: komoly párharcok, szép gólok, nehéz pillanatok mindkét kapu előtt, biztos vendég-vezetés, ugyanakkor szári remények.
A második félidőre vezér-áldozatokkal jött ki a Mány, hiszen a csapatot mozgató Radovits Ádi kényszerű cseréjével, változtatnunk kellett. Ez a játék minden elemére rányomta a bélyegét, hiszen az átszervezés miatt megbomlott a védekezés középpályás része, több terület adódott a hazaiak előtt. Hogy mégsem sikerült igazán kihasználnia ezt a Szárnak, sokban köszönhető annak, hogy a gyors játékot valami ok miatt nem erőltették, könnyebben kivédekezhető felívelésekkel próbáltak mögénk kerülni. Az 54. percben egy apró kapushiba is közrejátszott a szépítésben, Hoszpodár Bence bátor lövéssel szépített az eredményen! 2:1! Ettől a ténytől természetesen még jobban belelkesedtek a hazaiak, átvették a játék irányítását, de vagy a védelem állta a sarat, vagy a pontrúgásoknál Szabó Tomi védett magabiztosan. A fáradó csapatok, az amúgy sportszerű mérkőzésén elkezdtek besárgulni, volt aki kettőt is kapott, hiszen Csitári Geri két sárga, két buktatás után előbb kellett hogy befejezze a rangadót. Az utolsó 15 perc, nem csak a kánikula, és a lemenő nap miatt, de melegre sikeredett, de az erőtartalékait mozgósító Mányi Fiúk, zárt védekezéssel megtartották a három pontot, e nehéz találkozón!

Summa summárum: idény első meccse, kánikula, jól felkészített csapatok, jó derbi, férfias, de sportszerű küzdelem. Pici szerencsével, talán még nagyobb hittel az egyik pontra rászolgált volna a hazai csapat. Vérbeli rangadó volt, mindkét szurkoló-had kitett magáért, voltak persze nem pályára illő mondatok, itt és ott is, de ez megszokott egy Szár-Mány rangadón, nem is értékelném túl, fogjuk Erdész Feri finom sörére, meg arra, hogy az intelligenciát nem osztják alanyi jogon senkinek.

Mint mindig, ezúton is tárgyilagos igyekszem lenni, nem lepett meg a szári csapat szervezettsége, ereje, hiszen tudom, hogy a bajnokság egyik üde színfoltja lesz Lacza Albi legénysége. Boros Zolika, „Borisz” felépülésével, nőttek a Szár támadó lehetőségei, és ez már most is körvonalazódott. A mieink is szervezettek, győzelemre éhesek voltak, fontos volt, hogy tudtuk a hiányzóinkat megfelelően pótolni, és győzelemmel kezdeni ezt a hosszú idényt!

A foci nem filozófia, de lélektana minden meccsnek van, és ma is tanultunk valamit. Ahogy Goethe mondta volt: a nap, a tévedésé és a hibáé, a hosszabb idő, az eredményé és a sikeré!

Ezúton is gratulálunk, a mányi futball-család minden tagja nevében, csapattársuknak, barátunknak, Hajdú Máténak, a lagzihoz, és sok boldogságot, hosszú közös életet kívánunk!

Vasárnap újabb komoly csörte: Mányi TK – Bakonycsernyei Bányász! Gyertek, segítsetek, tartsatok Velünk!

Hajrá, Mány!”

Szár – Mány 1-2 (0-2)
Szár, vezette: Szabó Dániel

Szár: Szabó D. – Sashegyi (Bogdán 78.), Fenyvesi, Hoszpodár, Sátori, Orbán, Horváth (Kovács B. 46.), Boros, Nyitrai, Iváncsik, Juhász A. Vezetőedző: Lacza Albert.
Mány: Szabó T. – Csitári, Mohácsi, Herczeg, Rimele, Ország, Radovics, Deák, Marton, Mészáros T. (Mészáros M. 73.), Radovits (Jakab 46.)

Gól: Hoszpodár (54.) illetve: Deák (10.), Rimele (34.)
Kiállítva: Csitári (73.)

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?