Eltiltották a Fejér vármegyei játékvezetőt, mert sportszerűtlen volt a játékvezetővel szemben

Fejér megye, Fejér Megye II
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Alaposan meglepődhetett a kolléga a dolgon.

Rózsa Ádám szombaton a vármegye egyes Mór-Bodajk mérkőzést vezette. Nem csak játékvezetőként tevékenykedik, ő a Pákozd vármegye kettes csapatának technikai vezetője is.

Csapata nem áll túl jól a vármegye kettes északi csoportban. Eddig mindössze három pontot gyűjtött, és utolsó a bajnokságban.

Vasárnap Csurgóra látogattak a pákozdiak, a helyi csapat 3-1-re diadalmaskodott. A találkozó vége igencsak paprikásra sikeredett, a 88. percben páros kiállításra került sor. A mérkőzés játékvezetője a csurgói Lascsik Mátyásnak valamint a pákozdi Horváth Zsoltnak is felmutatta a piros lapot.

Rózsa Ádám valami olyasmit mondhatott, amit nem lett volna szabad. A Fegyelmi Bizottság ugyanis a mérkőzés játékvezetőjével szemben tanúsított sportszerűtlen magatartása miatt mérkőzéssel kapcsolatos sporszakemberi tevékenyésgőtl öt soron következő vármegye kettes felnőtt mérkőzéstől eltiltotta.

A Pákzod idén még hat bajnoki mérkőzést fog játszani. Rózsa Ádám nem tevékenykedhet szakemberként a Mány-Csabdi (idegenben), a Mór II. (otthon), a Szár (idegenben, a Pátka (otthon) és a Puskás Akadémia III. (idegenben) elleni mérkőzésen.

Ha addig nem tesz rossz fát a tűzre, akkor az utolsó őszi bajnokira már letelik az eltiltása. A november 26-i Bakonycsernye elleni hazai mérkőzésen tehát már ismét technikai vezetőként ténykedhet.

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?