Dúltak az indulatok Kislángon: fegyelmi tárgyalásra várják a csapat elnökét, a Polgárdi technikai vezetőjét és egy játékvezetőt

Fejér megye, Fejér Megye III, Utánpótlás
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Ezen a héten alig néhány csapat kapott büntetést.

Mindössze egyetlen csapat kapott ezen a héten pénzbírságot. A Törökbálint LASE november 4-én nem állt ki a Főnix ellen az U-14-es bajnokira, ezer 30 ezer forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezik a csapatot. Színes lapok miatt egyetlen klub sem kapott bírságot.

Kislángon két mérkőzésen is dúltak az indulatok. A Kisláng-Polgárdi U-16-os bajnoki mérkőzésen a vendégek technikai vezetőjét, Enyed Istvánt kiállította a játékvezető.

Balhés volt a Kisláng-Tác vármegye hármas felnőtt mérkőzés is. Azon a találkozón szurkolói rendbontást történt.

A két esetet a jövő héten, november 14-én kedden 16:00-kor fogják tárgyalni. Erre több személyt is behívtak.

Számítanak a Kisláng elnökének, Szabó Györgynek, valamint a kiállított Enyed Istvánnak a megjelenésére. Meghívót kapott a találkozóra Obuch Zoltán is, aki a piros lapot felmutatta.

Nem büntetik viszont a Sárosdot. Korábban az elektronikus jegyzőkönyv készítésének elmulasztása miatt indult fegyelmi eljárás a csapat ellen. A Fegyelmi Bizottság elfogadta a Sárosd magyarázatát, és nem alkalmaznak ellenük szankciót.

Az Érdi VSE – Budatétény U-19-es mérkőzésen sportszerűtlen rendezői magatartás történt. Az érdiek soron következő egy hazai mérkőzésére szövetségi ellenőrt rendelnek ki, aminek költségét az érdi csapatnak kell viselnie.

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?