Dulakodás Lepsényben! A félbeszakadt meccs története!

Fejér megye, Fejér Megye II
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Rendkívül szigorú ítéletet hozott a Versenybizottság a Lepsény-Seregélyes mérkőzésen történt tömegjelenetet következtében, amely a kiesés sorsát is erősen befolyásolhatja!

Az LMSK Facebook oldalán a következő tudósítás jelent meg a találkozóról:

„A Seregélyes csapatával az utóbbi időben mindig parázs csatát vívtunk. Ez most vasárnap sem történt másképp. A 13. percben büntetőhöz jutottunk, melyet Halász értékesített, 1-0. Mindkét kapu veszélyben forgott a szünetig, de több gól nem esett az első félidőben.

A második játékrész 55. percében egyenlített a vendégcsapat, sőt pár percen belül a vezetést is sikerült megszerezniük, 1-2. Izgalmas percek következtek, és a 77. minutumban megszületett az egyenlítő találatunk, melyet Horváth szerzett, 2-2. Rá két percre Bagó is pontosan célzott, így átvettük a vezetést, 3-2.

Mindkét csapat szerette volna megszerezni a győzelmet a hármas sípszóig, de mégsem a játék miatt lesz emlékezetes a mérkőzés vége. Történt ugyanis, hogy egy kakaskodást követően a 85. percben Nasta megkapta a második sárgalapját, így a kiállítás sorsára jutott. Nem nagy dolog, bármelyik meccsen előfordulhat gondolhatnánk… Az viszont nem, hogy ezt követően egy vendégjátékos a hazai kispadnál leköpi az edzőt. Ez tömegjelenetet idézett elő, és a játékvezető (mint utólag megtudtuk) félbeszakította a mérkőzést.

Sajnos ennek következményei lesznek minkét csapatra nézve, de az igazi vesztesek mi leszünk, mivel egy megnyert mérkőzést vesznek el tőlünk. Sajnálatos tény, hogy zöldasztalnál fogják eldönteni a végeredményt egy meggondolatlanság miatt, amikor ezt a két csapat már megtette a pályán egy kemény férfias, de még durvának sem nevezhető mérkőzésen.”

Súlyos ítélet született!

Az ügynek valóban komoly következményei lettek, hiszen a Versenybizottság úgy döntött, 0-0-ás végeredménnyel könyveli el a találkozót. Mindkét csapat 1-1 pontot kapott tehát a döntetlenért, ám mivel mindkét gárdát vétkesnek ítélték meg az incidensben, 1-1 büntetőpontot is levontak tőlük. Az LMSK neve mellett így értékes három ponttal kevesebb szerepel, ami azt jelenti, hogy a lepsényiek továbbra is a kieső zónában tanyáznak, pedig egy győzelemmel maguk mögé utasíthatták volna a Vajtát.

Az LMSK játékosai közül Nasta Márk 1, Baráth Bence 4 bajnokiról került eltiltásra, míg a Seregélyes labdarúgója, Zsilovics Dávid 4 bajnokit kénytelen kihagyni.

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?