Döbbenet: Beleköpött a Sárosd a móriak levesébe!

Fejér megye, Fejér Megye I
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

A móriak nagyarányú győzelemmel szerették volna átvenni a vezetést a tabellán, ám a dolgok máshogy alakultak.

A Mór arra készült szombaton, hogy háromgólos siker esetén átveheti a vezetést a táblázaton. A Sárosd azonban nem feltartott kézzel vonult ki a pályára hazai közönsége előtt, mi több, a gólkirályi címre hajtó Killer révén a 32. percben megszerezte a vezetést. A szünetig maradt az 1-0.

A folytatásban nem tudott újítani a Mór, s a 64. percben Kovács találatát követően már 2-0 volt a hazaiak előnye. Ekkor Petres Tamás kettős cserére szánta el magát, ám Molnár és Joó beállását követően is csak a szépítésig jutottak a piros-feketék. A móriak találatát Mayer szerezte a 78. percben, az egyenlítés azonban nem jött össze a vendégeknek.

Az eredménynek köszönhetően a Mór maradt a második, a Sárosd pedig alighanem bebiztosította, hogy ötödik helyen telelhessen. A Bicskének és a Mórnak egyaránt van még hátra egy-egy mérkőzése, Vukmiérék vasárnap fogadják a Baracs együttesét, míg a szokatlan gyorsasággal gólkülönbségén javító móriak december 2-án a Mezőfalva vendégeként javíthatnak.

Sárosd – Mór 2-1 (1-0)
Sárosd, vezette: Reinicz Gábor

Sárosd: Rigó – Susa, Arany, Truszek (Meszlényi 68.), Killer, Takács M. (Kargl 89), Rottmann, Kosaras, Szekeres (Dvéri 80.), Kovács, Szabó N. Vezetőedző: Dvéri Zsolt
Mór: Kiss – Kaszás, Mayer, Kosztolányi (Molnár 66.), Ferencz (Joó 66.), Meggyes, Cseh, Tar, Szabó B. (Klein 48.), Osgyán, Pataki (Erni 59.). Vezetőedző: Petres Tamás

Gól: Killer (32.), Kovács (64.) illetve: Mayer (78.)

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?