Botrány! 7-et cserélt a Mezőfalva?

Fejér megye, Fejér Megye III
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Hiába a 9 gólos győzelem, bukhatja a Mezőfalva a 3 pontot.

Az előző szezonban még megye egyes Mezőfalva a 2019/2020-as szezont a Megye III-as Dél csoportban kezdte meg, miután a csapat önként száműzte magát a legalacsonyabb osztályba. A piros-fehéreknél létszámproblémákról szó sem volt az első fordulóban, hiszen a Nagylók ellen Südi László vezetőedző 7 cserejátékost is nevezett.

Ezzel nincs is gond, csakhogy a 69. percben mind az öt cserelehetőségét kihasználta a Mezőfalva, amikor már 8-1-re vezetett a gárda a jegyzőkönyv tanúsága szerint.

Az online elérhető dokumentumban az áll, hogy a 75. percben Tonka Norbert helyére Szili Gábor, majd a 79. percben Bakos Dominik Imre helyére Török Dávid állt be. Ez volt a Mezőfalva 6. és 7. cseréje, ha valóban úgy történtek a dolgok, mint ahogyan a jegyzőkönyvben szerepel.

Részlet a jegyzőkönyvből - 7-et cserélt a dokumentum alapján a Mezőfalva
Részlet a jegyzőkönyvből – 7-et cserélt a dokumentum alapján a Mezőfalva

Ez esetben a Mezőfalva elveszítheti a pályán megszerzett három pontot. A hírek szerint a nagylókiak megóvták a mérkőzést.

Bár számos új szabályt bevezettek a nyáron, a cserékre vonatkozó rendelkezések nem változtak, 7 cserejátékos nevezhető, és 5 cserélhető be egy mérkőzés során.

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?