Bajnok a Herceghalom!

Fejér megye, Fejér Megye III
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Fejér megye harmadosztályának Észak csoportját furcsa módon egy nem megyebeli gárda nyerte a Herceghalom révén.

A 2017/2018-as szezont a Pest megyei Herceghalom Fejér Megye Észak csoportjában kezdte meg. A csapat Budaörsön, műfüves pályán vívta hazai mérkőzéseit.

A Herceghalom azzal a tudattal lépett pályára szombaton a Dinnyés ellen, hogy egy győzelemmel behozhatatlan előnyre tesz szert nagy riválisával, a Tordas II-vel szemben. A hazaiak lába kissé megremeghetett, ennek köszönhetően nem is tudtak sokáig mit kezdeni a szervezett dinnyési védelemmel, csupán kósza lehetőségek után lőttek – leginkább fölé, mellé.

A 33. percben Tóth B. indította a jobb szélen Ságit, aki Rédlt ugratta ki remek ütemben, a veterán támadó pedig nagy erővel küldte a hálóba a játékszert. Öt perccel később ismét Rédl köszönt be, egy jobboldali beadást követően testtel sodorta a kapuba a labdát. A szünet előtt egy szöglet után hatalmas szerencsével került Pintér B. elé a labda, aki szépített, így a szünetben 1-2 volt az állás.

A második félidőt remekül kezdte a Herceghalom, és egy bal szélről középre gurított labdát Nagy pofozott a hálóba. Bő tíz perccel később Pintér B. csapott le egy vendég tizenhatoson belül pattogó labdára, ezzel már a Herceghalomnál volt az előny. A hazaiak ezt követően nem erőltették a gyors játékot, többször is meg kellett szakítani a játékot, mivel a Herceghalom játékosai három ízben is görcsöt kaptak. A végén Csendes zárta le a meccset, aki két perccel a lefújás előtt 25-ről lőtt a bal alsóba, így végül 4-2-re megnyerték a meccset a vendéglátók.

A Herceghalom neve mellett immáron 52 pont szerepel a táblázaton, 17 győzelemmel. Fő vetélytársa 46 ponttal kezdte a fordulót, 14 győzelemmel, így bármilyen eredményt is érne el a tordasi csapat utolsó két találkozóján, akkor sem tudja megelőzni riválisát.

A Herceghalom tehát Pest megyei csapatként megnyerte Fejér Megye III. osztályának Észak csoportját, ám az még nem ismert, jövőre hol és milyen osztályban indul a csapat.

Herceghalom – Dinnyés 4-2 (1-2)
Budaörs, vezette: Nagy Károly

Herceghalom: Virág – Nagy, Moravecz B., Moravecz T. (Szendrei), Hajdú B. Zs., Bognár, Göndöcs (Csendes), Odrobina, Nagy, Tóth T., Pintér.
Dinnyés: Berényi – Kovács T., Rédl, Csicsári, Sági, Becséri, Borbély, Tóth B., Mong (Sinka), Malasics, Hajdú B. Vezetőedző: Kovács András

Gól: Pintér B. (43., 58.), Nagy (46.), Csendes (88.) illetve: Rédl (33., 38.)

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?