Baj van az utánpótlásban, méghozzá óriási!

Fejér megye, Utánpótlás
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Óriási a különbség a csapatok között, cselekedni kell.

Alig telt el néhány forduló az utánpótlás bajnokságokban, máris több olyan eredmény született, ami mellett nem lehet elmenni szó nélkül. A labdarúgás lényege természetesen a gól és a győzelem, hiszen gólra, végső soron pedig pontra, pontokra játsszák ezt a sportot.

Ha rúgsz egy gólt, az jó. Ha rúgsz mégegyet, az mégjobb. Lehet rúgni 5 vagy akár 8 gólt is egy meccsen. Megesik, hogy az egyik klub jó napot fog ki a másik pedig rosszat. Az is lehet, hogy egy dobogóra hajtó csapat és egy alsóházi gárda között egész egyszerűen ilyen nagy a különbség. De az biztosan nem normális, ha az egyik csapat 20, 30 vagy akár 40 gólt rúg a másiknak.

Mi a megoldás?

Nos, többféle módon is lehet kezelni a dolgot. Egyáltalán nem elvetendő ötlet, hogy egy bizonyos különbség fölött egyszerűen lefújja a játékvezető a mérkőzést. Hiszen gondoljunk bele, itt utánpótláskorú gyermekekről van szó, akiknek könnyen lehet, hogy egy életre elveszik a kedvét a focitól és úgy általában véve a sporttól, ha ilyen súlyos vereségeket szenvednek el, mint amiket ízelítőül összeszedtünk a most ősszel kezdődött utánpótlás találkozók közül.

Egy fiatal labdarúgó-palánta nem biztos, hogy csak vállat ránt, ha kap 14, 30 vagy akár 47 gólt a csapata. Mi játszódhat le egy játékosban ilyenkor? És egy kapusban?

Megfontolandó volna, hogy a 16 év alatti játékosokat ne pusztán a születési dátumuk alapján, hanem fejlettségüket is figyelembe véve lehessen benevezni egy bajnokságba. A fiatalok szervezete nem egyforma ütemben fejlődik, hatalmas különbség lehet e tekintetben két 14 éves között. Miért is kéne nekik feltétlenül egy bajnokságban szerepelniük, csak azért, mert egy naptári évben születtek?

Íme a legutóbbi néhány forduló legnagyobb különbségű eredményei, amelyeket elgondolkodtatás céljából osztunk meg:

U-16 Északi Csoport 3. forduló
2021.09.19 – 10:00
TÓVILL-KÁPOLNÁSNYÉK – MARTONVÁSÁR 47 – 2

U-16 Északi Csoport 2. forduló
2021.09.12 – 10:00
GÁRDONY-AGÁRDI GYÓGYFÜRDŐ – ERCSI KINIZSI 14 – 1

U-16 Nyugati Csoport 1. forduló
2021.09.05 – 10:00
PÁTKA – VIDEOTON BARÁTI KÖR 0 – 17

U-16 Nyugati Csoport 1. forduló
2021.09.05 – 10:00
BAKONYCSERNYE – BODAJK 2 – 16

U-16 Nyugati Csoport 1. forduló
2021.09.05 – 10:00
MIE – ABA SÁRVÍZ 14 – 0

U-16 Nyugati Csoport 3. forduló
2021.09.19 – 10:00
ABA SÁRVÍZ – BODAJK 0 – 18

U-16 Déli Csoport 2. forduló
2021.09.12 – 10:00
LAJOSKOMÁROM – ENYING 0 – 19

U-15 Északi Csoport 2. forduló
2021.09.10 – 16:30
BODAJK – PÁZMÁND 19 – 0

U-15 Északi Csoport 3. forduló
2021.09.17 – 16:00
TORDAS – MIE 14 – 1

U-13 Déli Csoport 1. forduló
2021.09.10 – 18:00
DÉG – KÁLOZ 0 – 15

U-13 Keleti Csoport 2. forduló
2021.09.17 – 16:00
SÁROSD – ELŐSZÁLLÁS 26 – 1

U-13 Nyugati Csoport 2. forduló
2021.09.19 – 10:00
CSÓR-FEKETEHEGY – BAKONYCSERNYE 30 – 1

U-13 Nyugati Csoport 2. forduló
2021.09.17 – 16:00
SZABADBATTYÁN – CSÓKAKŐ VÉRTESFOCI 20 – 0

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?