Az Ercsi nyerte a “szárnyasok” csatáját

Fejér megye, Fejér Megye I
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

A Sasok legyőzték a Főnix együttesét a hatpontos rangadón.

Az egyaránt dobogóra hajtó Ercsi a Főnixet fogadta szombaton. A vendéglátók nem sokat teketóriáztak, bő negyed óra elteltével Jerzsabek szerezte meg a vezetést az Ercsi számára, amit újabb 15 perc elteltével Kővári növelt kettőre.

A szünetben kettős cserével próbálta átszervezni csapatát Pavlik József, ám nem járt sikerrel. A 61. percben ugyanis büntetőhöz jutottak a hazaiak, amit Gróf értékesített. Három perc múlva már 4-0 volt az állás, miután Jerzsabek megszerezte második gólját is. Ezután cserék szakították meg a játékot több ízben is, kettőt cserélt az Ercsi, hármat a Főnix, majd újabb két friss játékost vetettek be a Sasok. A végén Király megszerezte a vendégek becsületgólját.

Higgadt nyugodt taktikus játékkal még ilyen arányban teljesen megérdemelt győzelmet aratott az Ercsi, és megmaradt az esélye a dobogóra. A fehérváriaknak viszont össze kell kapniuk magukat, ha szeretnék éremmel zárni a szezont.

Ercsi Kinizsi – Főnix 4-1 (2-0)
Ercsi, vezette: Magyar János

Ercsi Kinizsi: Schön – Tolnai, Hamar (Hollentoner 66.), Gróf (Hosszú 74.), Pintér (Bognár 66.), Jerzsabek, Kondreska (Tóth K.), Rebők (Ivacs 59.), Szalánczi, Kovács, Kővári.
Főnix: Barsch – Ambrus, Totsche, Eckl (Varga 46.), Katona (Martin 68.), Schäffer, Király, Hegedűs (Kertész 46.), Kovács (Willerding 68.), Dencinger, Bognár (Marsó 68.). Vezetőedző: Pavlik József

Gól: Jerzsabek (16., 64.), Kővári (30.), Gróf (61., 11-es) illetve: Király (87.)

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?