5 gól és 3 piros Sárosdon!

Fejér megye, Fejér Megye I
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Az ellentétes félidők meccsén a 90. percben dőlt el a 3 pont sorsa.

A Sárosd vereséggel, a Velence győzelemmel kezdte a szezont, így a sárosdiak némiképp motiváltabban várhatták a két csapat szombati találkozóját.

Ennek ellenére bő fél óra elteltével Szilágyi révén a Velence került előnybe, melyet Zsigmond még a szünet előtt megduplázott.

A szünet jókor jött a Sárosdnak, ám a 66. percben 10 emberre fogyatkoztak Kosaras kiállítását követően. Ennek ellenére a hazaiak a 68. percben Kovács révén szépítettek, mi több, a 73. percben egy 11-est követően egyenlítettek – a büntetőt Szekeres váltotta gólra.

A véghajrá igen paprikás hangulatban zajlott, melynek során két velencei játékost is kiállított a játékvezető. Hat perccel a lefújás előtt Kristóf kapott pirosat, melyet a 90. percben újabb dráma követett: Handl megszerezte a vezetést, s mint utóbb kiderült a győztes gólt a Sárosd számára.

A hosszabbításban még egy velencei, Hushegyi hagyhatta el idő előtt a játékteret egy újabb pirosnak köszönhetően, ám az eredmény már nem változott.

Sárosd – Velence 3-2 (0-2)
Sárosd, vezette: Cseh Roland

Sárosd: Rauf – Susa, Handl, Arany (Dvéri 87.), Vida (Balogh 53.), Rottmann, Kosaras, Dobsa (Kargl 55.), Szekeres, Kovács, Szabó N.
Velence: Boldog – Hushegyi, Totsche, Boda, Szalai, Bartha, Zsigmond, Kristóf, Kovács D., Klauz (Gulyás 67.), Szilágyi (Oláh D. 67.). Vezetőedző: Oláh Attila

Gól: Kovács S. D. (68.), Szekeres (73., 11-es), Handl (90.) illetve: Szilágyi (33.), Zsigmond (39.)
Kiállítva: Kosaras (66.) iletve: Kristóf (84.), Hushegyi (92.)

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?