4 gólt hozott a Bicske és a Füred meccse

Fejér megye, Fejér Megye I
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Móri duplázott a balatonpartiak ellen.

Ezúttal a Veszprém megyei második és egyértelműen a feljutásra hajtó Balatonfüred lépett pályára a bicskei műfüvön. Az utolsó pillanatban kérték a vendégek, hogy egy órával korábban kezdődjön a meccs. Csapatunk edzője, Dragan Vukmir azonnal bólintott a kérésre, ami viszont azt jelentette hogy jó néhány szurkolóhoz nem jutott el az információ időben, ezért elnézést kérünk. A bicskei Mester soha nem látott összeállításban küldte pályára a csapatot Jakab Zoltán sípszavára: Zelizi – Bélik, Glück, Molnár, Veres – Harangozó, Cserkuti, Valentics, Varga – Farkas, Móri összetételű BTC kezdett, mondván “bizonyíthatnak, bizonyítsanak a fiatalok!”.

Akadozva működött az elején a gépezet, ennek eredményeként a 23. percben egy távoli lövésnél Zelizi még bravúrral kiütötte a labdát, de a kipattanónál csak nézték a mieink, ahogy Mátyás a kapuba passzol (0-1). Négy perc elteltével Móri szánta el magát lövésre, ami a kapusról kipattant Varga elé, aki kétszer próbálkozhatott, hogy bevegye a kaput – eredmény nélkül. Többet és veszélyesebben támadott a vendégcsapat, volt olyan támadás, amikor Zelizi három bravúrt mutatott be. Szép lassan átvette a BTC az irányítást. Pazar támadás a 38.percben, Cserkuti Mórit futtatta a jobb oldalon, beadását Varga az érkező Cserkuti lábára “igazította” és ő a kapu jobb oldalába lőtt (1-1). Az első játékrész utolsó percében újabb remek támadást vezetett a hazai csapat, Cserkuti futott el a jobb szélen, beadását a túlsó oldalon Móri lekezelte, majd két lépés után a hosszúba lőtt (2-1).

A II. félidőre a megbeszéltek szerint szinte a teljes csapatot lecserélte Vukmir Dragan vezető edző. Rigó M. – Solt, Sötét, Molnár, Madarász – Lak, Nagy, Rigó G., Varga – Tornyai, Móri összeállításban folytatta csapatunk. Az 58.percben Rigó G. bal oldalról átívelte a játékszert, ami a védők fölött Mórihoz került, ő lekezelte és a hosszúba lőtte (3-1). A hátralevő időben általában a két 16-os között folyt a játék, a kapuk ritkán forogtak veszélyben. Kivételként Nagy Dániel először az oldalhálóba lőtt, majd egy szöglet után kapásból mellé trafált. A félidő második felében pályára lépett még Móri illetve Varga cseréjeként Peinlich Sz. és Dobi. Tanulságos meccsen van túl csapatunk, egyrészt a fiatalok többsége jelezte, hogy lehet rájuk számítani, másrészt pedig a rutinosabbak megmutatták, hogy felveszik a kesztyűt. A következő hétvégén, szintén szombaton (11.00 órától) az NB III középmezőnyéhez tartozó Komárom érkezik Bicskére.

Tudósított: Venczel József
Forrás és fotó: 2060.blog.hu

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?