2 gól, 2 kiállítás a martonvásári derbin

Fejér megye, Fejér Megye I
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

A Velence esélyesebbként látogatott riválisa otthonába.

A Martonvásár részéről Szupkai Gábor így írt:

“Meglepően sokan választották szerda esti programnak ezt a bajnokit – de végül jó döntésnek bizonyult -, pedig két Bajnokok Ligája közvetítéssel is ütközött és az időjárás sem éppen kedvezett a szabadtéri programnak.

Finoman szólva is szakadt az eső, amely bizony az első percekben még komoly gondokat okozott mindkét oldalon. Az első negyed órában a vendégektől Szalai Pál Viktor csapott le egy röviden hazaadott labdára, de végül üggyel-bajjal tisztáztak a hazaiak védői, majd Patkós Kevin tette meg ugyanezt a túloldalon, hasonló végkifejlettel. A nagy eső sem hűtötte azonban a kedélyeket, már a 17. percben kialakult egy kisebb csetepaté, amit a nem túl határozott játékvezető végül elcsitított. Egyetlen perccel később pedig már vezetett a Martonvásár. Hushegyi Csaba vetődött rá hátulról Juhász Bencére a 16-oson belül, a jogosan megítélt büntetőt Neuvert Álmos lőtte a kapu jobb oldalába, 1-0.

Ezután a hazaiaktól Hernádi maradt le egy jó beadásról, a Velence részéről Szalai lövése döngette meg a kapufát, majd a 34. percben megint nem a játéké volt a főszerep, Schäffer Ádám és Bartha Tibor egyszerre kapott piros lapot. A hajrában itt is, ott is akadt helyzet, de Buzora nyolc méterről fölé lőtt, Szilágyi pedig pár méterről mellé fejelt.

A szünet nem tett túl jót a meccsnek, a második félidő már gyengécskére sikeredett, bár akadtak azért helyzetek. Ezeket leginkább Király János jegyezte és hagyta ki – a hazai szurkolók legnagyobb bánatára. A 62. percben éles szögből lőtt mellé, majd öt perccel később 17 méteres lövése suhant el a jobb alsó mellett.

Hosszú eseménytelenebb időszak után – amelyet csak sárga lapok színesítettek – a hajrá a Velencének sikerült jobban. Szalai Pál Viktor ugyan a 83. percben még 5 méterről hibázott – pontosabban Benkő Márk védett – de Zsigmond Bence másodpercekkel később sokkal jobban célzott 17 méterről és kilőtte a hosszú alsó sarkot, 1-1. A velenceiek gólszerzője még nagyobb hős is lehetett volna, de a 89. percben miután két-három hazai védőn is átverekedte magát, a lövés már nem sikerült tökéletesre, igaz csak centimétereken múlt. Maradt tehát az 1-1, de ha a hazaiak a második félidőben kicsit jobban koncentrálnak a kontráiknál, könnyen dűlőre vihették volna a találkozót. Így viszont be kellett érniük a döntetlennel, amelyre a keményen küzdő Velence is rászolgált.”

Martonvásár – Velence 1-1 (1-0)
Martonvásár, vezette: Stumpf Tamás

Martonvásár: Benkő – Király J., Erdei P. (Szeidl), Schäffer, Hernádi, Neuvert, Kővári F., Juhász B. (Kádár), Cservenka, Patkós K. (Somogyi D.), Szilágyi I. Vezetőedző: Patkós Csaba
Velence: Boldog – Hushegyi, Totsche, Bartha, Sebők, Boda, Szalai P., Kristóf, Kovács D. (Baloni), Szilágyi N., Buzora (Zsigmond B.). Vezetőedző: Oláh Attila

Gól: Neuvert (20.) illetve: Zsigmond B. (85)
Kiállítva: Schäffer (33.) illetve: Bartha (33.).

Forrás: Martonvásár sport-foci (Facebook)

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?