Szerző: Tímár Dóra
Martonvásár – Pátka: Újabb képek a találkozóról!
Több, mint egy tucat újabb képpel bővült a Martonvásár és a Pátka összecsapásáról készült galériánk, mely megtekinthető a hajtás után!
Helybenhagyta a Sárbogárdot a Mór
Nem bizonyult hálás vendégnek a Mór, hatot számolt a Sárbogárdra. A móriak védője, Végvári duplázni tudott.
Bicske – Lajoskomárom képgaléria!
Háromszor is betalált első hazai mérkőzésén a bajnoki címre törő Bicske, mindhárom találat a hajrában született. Képgaléria a főbb megmozdulásokról a hajtás után!
Bicske: Győzelem a Lajoskomárom ellen
A Bicske első hazai mérkőzésén megszerezte szezonbeli első győzelmét az új bajnokság során. Közel egy órát kellett várnia a publikumnak az első gólra, utána viszont kiszakadt a gólzsák.
Mezőfalva – Sárosd: Képekben a „színes” mérkőzés
Három piros lap mellett két gól is született Mezőfalva és a Sárosd összecsapásán. Képgaléria a küzdelmes mérkőzésről a hajtás után!
Mezőfalva: Kettős emberhátrányban is pontszerzés a Sárosd ellen
A korán vezetést szerző Mezőfalva az első félidő végére kilenc főre fogyatkozott. A Sárosd azonban nem tudott élni a kettős emberelőnnyel.
Ismét hengerelt az Ikarus-Maroshegy, ezúttal Adonyban
Második bajnoki mérkőzésén is három pontot szerzett a megye háromból frissen feljutott székesfehérvári csapat. A vendéglátó Adonynak nem volt sansza a pontszerzésre.
Mór II – Bodajk képgaléria!
Az első félidei kiállítás megpecsételte a hazai Mór II. csapatának sorsát, a Bodajk elvitte mindhárom pontot. Képgaléria a mérkőzésről a hajtás után!
Bodajki győzelem Móron!
Nagy érdeklődés mellett rendezték meg vasárnap Móron a forduló egyik legizgalmasabb rangadóját, ahová a bajnoki címre hajtó Bodajk látogatott. A hazaiak már az első félidőben tíz főre fogyatkoztak.
Martonvásár – Pátka képgaléria!
A gól nélküli első félidőt követően a hazaiak számos helyzetet kidolgoztak a második 45 perc során, melynek meg is lett az eredménye. Képgaléria a főbb mozzanatokról és a gólokról!









