Nem állt ki első bajnoki mérkőzésére a Dunaújváros
Kritikus ponthoz érkezett a Dunaújváros FC jövője.
Közleményben tudatta követőivel az újvárosi csapat, hogy a nyitó fordulóban nem áll ki a Ferencváros második számú együttese ellen. A találkozót az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban rendezték volna meg a mai napon.
Az újvárosiak némi huza-vona után végül elindulhattak az NB III. Dél-Nyugati csoportjában. A csapat jövője azonban még így is bizonytalan, mivel a klub bár talált szponzort, az új támogató azonban csak azzal feltétellel vállalja az együttes finanszírozását, hogy a múltbéli kötelezettségek rendezését nem vállalja.
A Dunaújváros FC a helyi gazdasági szereplőket arra kéri, támogassa az újvárosi labdarúgás fennmaradását. Mint írják, „több száz gyermek sportolási lehetősége és a város sporthagyományainak megőrzése” a tét. Éppen ezért arra kérik a helyi és térségbeli vállalatok vezetőit, hogy segítsék a klubot lehetőségeikhez mérten.
Az újvárosi együttes kálváriájáról már korábban írtunk ebben a cikkben. Július elején aztán úgy tűnt, megmenekül a klub. Egyelőre azonban kérdéses, hogy vajon kiáll-e a Dunaújváros a következő tétmérkőzésére. A Magyar Kupa első fordulójában, augusztus 1-jén 16:30-kor esedékes az Érd elleni ütközet a Dunaújvárosi Stadionban.
Nyitókép: Olvasói fotó