Fejér Vármegyei Kupa: A Sárbogárd kiütéssel, a Mór nehezen nyert
A nagy esélyesek mindegyike továbbjutott a kupában, egy kupaspecialista azonban búcsúzni kényszerült.
Sor került a Fejér Vármegyei Kupa ötödik fordulójára március első hétvégéjén. A két nap során három mérkőzést bonyolítottak le.
A vármegye kettőben éllovas Bakonycsernye az eggyel magasabb osztályban futballozó Mezőfalva együttesét fogadta. A csernyeiek sokáig jól tartották magukat, ám a 87. percben büntetőhöz jutott a Mezőfalva. A 11-es Márki Dénes értékesítette, a találkozón több gól nem született.
A Mór a Lajoskomárommal játszott Móron. A vármegye egyes csapatok csörtéjét az esélyesebb piros-feketék nyerték. Bíró Patrik Márk és Lehota Viktor Máté korai góljaival már negyed óra alatt két gólra elhúzott Németh Bálint csapata. A második játékrész derekán Kövecses Imre találatával szépített a Lajoskomárom, ám a gólszerzőt a 82. percben kiállították, ezzel megpecsételődött az ütközet kimenetele.
A vármegye kettes Pátka és a vármegye egyes Sárbogárd meccsén osztálykülönbség volt a csapatok között – papíron és a pályán is. A bogárdiak már az első félidőben eldöntötték a továbbjutás sorsát, hiszen négy góllal elhúztak. A szünet után sem álltak le a gólgyártással Pajor László tanítványai, Horváth Ádám és Bor Dávid Ferenc is mesterhármast ért el.
A forduló negyedik mérkőzését április 17-én 17:00-tól fogják lejátszani Dunaújvárosban. A helyi együttes az Ercsi Kinizsi csapatát látja majd vendégül a Dunaújvárosi Stadionban.
Fejér Vármegyei Kupa, 5. forduló
2025. március 1. szombat
Bakonycsernye – Mezőfalva 0-1
Mór – Lajoskomárom 2-1
2025. március 2. vasárnap
Pátka – Sárbogárd 0-9
2025. április 17. csütörtök 17:00
Dunaújváros – Ercsi
A kírás értelmében a vesztes csapatok számára sem ért véget még a kupaküzdelem. A hatodik forduló párosításai már el is készültek.
Fejér Vármegyei Kupa, 6. forduló
2025. május 1. csütörtök 17:00
Mór – Mezőfalva
Bakonycsernye – Lajoskomárom
Pátka – Dunaújváros/Ercsi vesztese
Dunaújváros/Ercsi győztese – Sárbogárd
Nyitókép: FociDrukker.com