Új csapatok a láthatáron: körülnéztünk, két „alvó” település csapata is újra nevezhet
Két településen újra indítanak felnőtt csapatot a nagypályás bajnokságban.
LMSK
Az LMSK csapata év közben visszalépett a felnőtt csapatával a bajnokságtól. A klub a vármegye hármas Dél csoportban indíthat együttest, ez gyakorlatilag biztosra vehető.
Óbarok
Schneider Béla, az FVLSZ igazgatója a FEOL számára elmondta, az Óbarok jelezte szándékát, hogy ez év nyarán a vármegye hármas küzdelmekre fog nevezni.
Kérdéses ugyanakkor, hogy mi lesz az Újbarok sorsa. Az Óbaroktól mindössze 7 percnyi autóútra lévő szomszéd település együttese az idény végén létszámproblémákkal küzdött, és kérdéses, hogy két ilyen közeli falu csapata megfér-e majd egymás mellett.