Görögtűz mellett vívott meg egymással a VBKE és a Csákvár! FOTÓK!

Fejér megye, Fejér Megye II
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Ritkán látható hangulat övezte a hatpontos Megye II-es rangadót, melyen a bennmaradásért küzdő Videoton Baráti Kör fogadta a Csákvár II. együttesét.

A még éppen bennmaradást érő helyen álló Videoton Baráti Kör az azonos pontszámmal, de kevesebb győzelme miatt kieső helyen álló Csákvár II. együttesét látta vendégül. Az szinte borítékolható, hogy az egyik együttes megőrzi majd a szezon végén Megye II-es tagságát, ám jó esély van rá, hogy csak az egyiküknek sikerül majd ez. Mindkét fél számára létfontosságú pontok forogtak tehát kockán.

A tavaszi formáját tekintve a Videoton Baráti Kör számított némiképp esélyesebbnek, ennek megfelelően Balogh góljával már a második percben vezetett a szurkolói csapat. A vendégek azonban hamar kiegyenlítettek Imrefy révén, sőt, már az első félidőben átvették a vezetést Hári góljával. A szünet után két gyors Barócsi-találat hamar eldöntötte a három pont sorsát. A VBK cserékkel próbált frissíteni, de nem tudott megújulni, így 4-1-es csákvári siker született.

A Csákvár fellélegezhet győzelmének köszönhetően, hiszen három pontos előnybe került a kieső, 15. helyre visszacsúszó VBKE együttesével szemben. Három forduló maradt még a bajnokságból, de egyik csapat sem nyugodhat meg, sőt, még a Csór feje fölött is ott az a bizonyos kard.

 

Videoton Baráti Kör - Csákvár II

kép 1 / 209

Videoton Baráti Kör – Csákvár II 1-4 (1-2)
Székesfehérvár, Sóstói stadion, vezette: Varga György.

Videoton Baráti Kör: Viniczai – Juhász G. (Jankovics), Juhász L., Barna, Tornyai (Zahorecz), Németh D., Nagy K., Balogh Á., Sasvári (Szenner), Nagy V. (Szabó F.), Jirka (Tóth S.).
Aqvital FC Csákvár II: Tóth Z. – Szabó S., Hári, Váli (Fehér), Krausz (Turány), Valentics (Mézner), Imrefy, Barócsi (Bélik M.), Szmolka, Gulyás J. (Bélik B.), Lázár. Edző: Takács József.

Gól: Balogh Á. (2.) illetve: Barócsi (53., 55.), Imrefy (9.), Hári (25.)

Ajánlott cikkek:

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM