Iváncsa: Szoros meccs az MTK-val és a Vasassal, 3 játékos érkezik

NB III
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Javában készül az Iváncsa a tavaszi szezonra. A gárda már öt felkészülési mérkőzésen is túl van, a keretben pedig komoly változások történtek.

Domján Attila, az Iváncsa edzője január végén nyilatkozott az klub honlapjának.

Hogyan zajlik a felkészülés? Nehéz az újrakezdés? Látszik a fáradtság a játékosokon?
Január 15-én kezdtük el a felkészülést. A játékosok előtte már külön elvégezték az előírt futómunkát, és majdnem mindenki részt vett különböző teremtornákon. Az első két hétben nagy létszámú játékon volt a fő hangsúly. A harmadik héttől veszi kezdetét a terhelés fő része, ahol már az intenzívebb gyakorlatokat végeztetjük a játékosokkal. Az természetes, hogy nem friss még a csapat, de nem is ez a fő célunk ebben az időszakban.

Több U19-es játékos is meghívót kapott a felnőtt kerethez. Hogyan teljesítenek a fiatalok?
Az látszik, hogy nincsenek hozzászokva még az ilyen fajta terheléshez. Nagy különbség van a felnőtt és az utánpótlás foci között. Más a sebesség, több a párharc, kevesebb az idő a játékhelyzet megoldására. Minden fiatal játékosnak jó a hozzáállása, de nagyon sokat kell még dolgozniuk ahhoz, hogy közelebb kerüljenek a felnőtt csapat keretéhez. Ez egy hosszú folyamat, és nem szabad türelmetlennek lenni nekik sem és nekünk sem.

Ami mindenkit izgat… Miként alakul át a keret? Várható új érkező? Továbbá, akik már eligazoltak az ő távozásuk mennyire érintheti érzékenyen a csapatot?
Akik elmentek azoknak köszönjük amit a csapatért tettek. Van akinek mi köszöntük meg, van olyan is aki maga kérte, hogy a több lehetőség miatt engedjük el. Akik eligazoltak, nem tudtak aktív szerepet betölteni jelenleg a csapatban. Helyükre szeretnénk igazolni egy-két meghatározó játékost. Kiszemeltek vannak, de még nem született egyezség senkivel.

Az interjú óta a klub több hivatalos bejelentést is közzétett:
A Videoton második csapatától érkezik a 22. életévében járó belső védő, Kónya Krisztián.
Az NB II-es Dorog csapatától érkezik a 31 esztendős védekező középpályás, Hauser Dániel
A Megye I-es Mór csapatától érkezik a 20 esztendős kapus, Zelizi Patrik
Távozik Sándor Bence.

Miképpen értékelhető edzői szemmel a Budafok, illetve a Veszprém elleni első két felkészülési találkozó?
A budafoki mérkőzés nem volt betervezve, még korainak ítéltük, de mivel egy NB2-es csapat felkért bennünket úgy gondoltuk, hogy terhelés szempontjából jó lesz. A Veszprém ellen volt egy elfogadható első félidőnk, de nagyon messze vagyunk még az őszi idényben mutatott játéktól. Sok játékosunk egyenlőre körülményesen, lassan játszik, sok a pontatlanság. Túl sokat nem szabad levonni ezekből a mérkőzésekből, de az biztos, hogy a kényelmi zónából ki kell zökkenteni pár embert.

A nagyszerű őszi idény után mi lehet a célkitűzés a tavaszra?
A célkitűzés, hogy jövőre is NB III-as csapat legyen Iváncsán! Hogy ez biztossá váljon el kell érnünk legalább 40 pontot. Ha ezt elértük utána kitűzhetünk magunk elé egy másik célt. Nagy bravúr lenne a jelenlegi pozíció megtartása, de azt hiszem kicsit másképp fognak már hozzáállni az ellenfelek a mérkőzéseinkhez. Biztos kiesőként vettek bennünket számításba az induláskor, de elértük, hogy felfigyeljenek ránk! Minden csapat küzdeni fog a végsőkig, kiélezett kell, hogy legyünk mi is, mert könnyen beleszaladhatunk egy-két kellemetlen eredménybe.

Az Iváncsa idei edzőmérkőzéseinek jegyzőkönyve:

Budafok – Iváncsa 3-0 (2-0)

VLS Veszprém – Iváncsa 3-1 (1-1)
Iváncsai gólszerző: Balogh László

Gárdony – Iváncsa 0-4 (0-2)
Gólszerzők: Folmer, Cseszneki, Majláth, Varga Bence
Összeállítás: Dániel, Szauter, Aradi, Kónya, Fekecs, Büki, Pribék, Folmer, Varga B., Cseszneki, Balogh L. Csereként pályára léptek: Gábor Á., Balogh B., Majláth, Imrik, Kertai, Balla P., Berényi, Márki.

MTK II. – Iváncsa 2-2 (0-2)
Dániel – Szauter, Kertai, Aradi, Fekecs – Pribék, Imrik – Cseszneki, Folmer, Varga B.- Balogh L. összeállításban kezdtünk. (Csereként beszállt: Sándor Bence kapus, Majláth, Kónya, Büki, Berényi, Márki és a kispadon helyett kapó ‘próbázó’, Rein Bence.)
Iváncsai gólszerzők: Aradi és Balogh L.

MTK II - Iváncsa

Vasas – Iváncsa 1-0 (0-0)
Gólszerző: Remili Mohamed
Dániel – Szauter, Kertai, Aradi, Fekecs – Hauser Dániel, Pribék – Varga B., Folmer, Cseszneki – Balogh L. összeállításban kezdtünk. (Cserekénk pályára lépett még: Zelizi Patrik, Kónya, Büki, Berényi, Majláth, Nagy Dániel.)

Forrás: Iváncsa KSE

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?