Sorsoltak a Magyar Kupában, ellenfelet kaptak a Fejér vármegyei csapatok is

Magyar foci
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Eldőlt, hogy ki játszik otthon, és kinek kell idegenbe mennie augusztus első hétvégéjén.

Kisorsolták a Magyar Kupa párosításait. Fejér vármegyéből kilenc csapat is érintett az első fordulóban.

A Pátka az Inter 04 vendége lesz, a találkozót a BVSC-Zugló Stadionban fogják megrendezni. A pátkaiak ellenfele a BLSZ III-ban szerepelt tavaly, igen jó eredménnyel, a második csoportban harmadik helyen zárt.

A Bakonycsernye a Sárisápi BSE együttesét látja majd vendégül. A területi első osztályban ötödik lett a Komárom-Esztergom vármegyei együttes, amely papíron jobb játékerőt képvisel, mint a csernyei alakulat.

A Sárbogárd a Budaörsöt látja majd vendégül. A bogárdiak ellenfele az előző szezonban az NB III-ban vitézkedett, az Észak-Keleti csoportban a hatodik helyen végzett.

A Móri SE a Király SE otthonába utazik vendégségbe. A szombathelyi csapat a Szombathelyi Haladás Kft. mögött a második helyen zárt legutóbb a Vas vármegyei első osztályban, így ez egy komoly erőpróba lesz a piros-feketék számára.

Az Ercsi a Marcali VFC-hez utazik. A zöld-fehérek riválisa a Somogy vármegyei első osztályban az ötödik helyen zárt, így mondhatni két hasonló képességű együttes fog összecsapni ezen a találkozón.

A Dunaújváros az Unione FC ellen lép majd pályára Dunaújvároban. Az Unione Football Club a BLSZ I-ben a harmadik helyen végzett, így papíron osztálykülönbség volt még a két együttes között az újvárosiak javára, amikor a csapatok kvalifikálták magukat a kupába.

A Bicskei TC a III. Ker. TVE otthonában fog vendégszerepelni. A pesti együttes az NB III. Észak-Nyugati csoportjában negyedik helyen zárt legutóbb, két pozícióval hátrébb, mint a bicskeiek. Ugyanakkor a Bicske a két bajnokin csak egy pontot tudott szerezni az együttes ellen, így érdekes kérdés, hogy most mi lesz a találkozó kimenetel.

Az Iváncsa KSE a Bólyi SE vendége lesz. A nyolc csapatos Baranya vármegyei első osztályban a bólyiak negyedikek lettek, egy ponttal maradtak el a dobogót érő harmadik pozíciótól, ettől függetlenül papíron az iváncsaiak toronymagas esélyesei a mérkőzésnek.

A Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő az FC Nagykanizsa otthonába utazik. A nagykanizsai gárda az NB III. Dél-Nyugati csoportjában harmadik helyen végzett, így ők a favoritok ebben a párosításban.

Magyar Kupa, 1. forduló

2024. augusztus 3. szombat 16:30
FC Nagykanizsa – Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő
III. Ker. TVE – Bicskei TC
Dunaújváros – Unione FC
Marcali VFC – Ercsi Kinizsi

2024. augusztus 3. szombat 19:00
Király SE – Móri SE

2024. augusztus 4. vasárnap 16:30
Sárbogárd SE – Budaörs
Bólyi SE – Iváncsa KSE
Bakonycsernye – Sárisápi BSE

2024. augusztus 4. vasárnap 19:00
Inter 04 – Pátka

Nyitókép: FociDrukker.com

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?