Sípmester Fesztivál: Fejér vármegye csapata döntőzött, egy gól döntött
Rendkívül kiélezett volt Bács-Kiskun és Fejér vármegye csapata között a finálé.
Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, parádésan menetelt a fináléig a Fejér vármegyei játékvezetőkből álló csapat. A csoportjában az első három meccsét kapott gól nélkül nyerte meg a gárda.
Az utolsó, már tét nélküli csoportmérkőzését ugyan elvesztette a Fejér vármegye sporijaiból álló labdarúgó csapat, ám a következő meccsét megnyerte. Az egyenes kieséses szakaszban a negyeddöntőben Békés ellen 7-6-tal jutott tovább a Fejér vármegyei együttes a focibiro.hu adatai szerint.
Ezt követően a Győr-Moson-Sopron vármegyei sporik ellen mérkőztek meg a Fejér vármegyeiek a döntőbe jutásért. A találkozót 2-0-ra Fejér vármegye együttese nyerte.
Ezt követően lejátszották a hátra lévő helyosztó mérkőzéseket. eldőlt, hogy a nyolcadik helyen zárt Komárom-Esztergom gárdája, a hetedik helyen végzett Békés.
Az ötödik helyért vívott összecsapást Szabolcs-Szatmár-Bereg nyerte 1-0-ra Baranya ellen. A bronzmeccsen Győr-Moson-Sopron gárdája 3-0-ra győzött Budapest játékvezetőivel szemben.
Ezt követte a finálé, ahol Békés Városi Sportcsarnokában Bács-Kiskun és Fejér sporijai mérkőztek meg egymással. A találkozón egyetlen gól született, amelyet Bács-Kiskun gárdája szerzett.
A 18. Sípmester Fesztivál végeredménye:
- Bács-Kiskun
- Fejér
- Győr-Moson-Sopron
- Budapest
- Szabolcs-Szatmár-Bereg
- Baranya
- Békés
- Komárom-Esztergom
- Borsod-Abaúj-Zemplén
- Hajdú-Bihar
- Zala
- Nógrád
- Csongrád-Csanád
- Vas
- Jász-Nagykun-Szolnok
- Tolna
- Pest
- Heves
- Veszprém
- Somogy
Nyitókép: Pixbay