Botrány Zsélyi Csaba meccsén: 6 perc alatt két játékost is kiállított, rendőrt hívott és lefújta a meccset

Magyar foci
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Félbeszakadt a vármegye kettes bajnoki, nem akármilyen körülmények között.

Vasárnap a Tari Szabadidős Sport Egyesület sportpályán, ismertebb nevén a Tari sportpályán vármegye kettes bajnoki mérkőzést rendeztek. A helyi Tari SE fogadta a Nagylóc SE együttesét.

Igazi alsóházi rangadóról volt szó. Egyik csapat sem szerepelt túl fényesen a megelőző 9 forduló során, a tariak 1, a nagylóciak hét pontot gyűjtöttek ez idő alatt. A tariak minden bizonnyal úgy voltak vele, vagy most nyernek, vagy talán soha.

A mérkőzés hetedik percében a hazaiak megszerezték a vezetést Figura Gábor góljával. A vendégek a félidő hajrájában Oláh Áron találatával egyenlítettek.

A szünet előtt felpaprikázódott a hangulat, és hat perc alatt kiszórt egy-egy játékost mindkét csapatból Zsélyi Csaba játékvezető. Ez benne van a pakliban egy vármegye kettes mérkőzésen, ám az, ami ezután történt, már kevésbé.

A félidőben a spori félbeszakította a meccset. Mi több, és rendőrt is hívott.

Pecze Ferenc, a hazaiak edzője zsörtölődött a félbeszakított meccset követően. “Nagyon izgalmas mérkőzést tudtunk volna játszani a Nagylóc csapatával, ha játékvezetésre nem egy teljesen alkalmatlan személyt küldenek” – mondta. Állítása szerint négy játékosát is lerúgták fertály óra alatt, ám a játékvezető még szabadrúgást sem adott ezen esetekben.

“A gond azután kezdődött, amikor már megunva az ellenünk elkövetett szabálytalanságokat, kialakult egy adok-kapok rugdosódás a pályán. Ezt követően már nem tudta kezelni a játékot a sípmester, sokszor úgy tűnt, azt sem tudja, melyik rendezvényre hivatalos” – mondta a tariak trénere a nogradifutball.hu számára.

A helyiek edzője szerint a spori hibák sorát követte el. Elmondása szerint egy alkalommal reklamálásért kiosztott a játékvezető egy lapot, ám a játék nem labdaejtéssel, hanem a kapus által kézből kirúgott labdával indult újra. Amikor ezt szóvá tette a korábban sárgával szankcionált játékos, Nagy István, kiállította őt a sípmester.

Az első játékrész végén tizenegyest ítélt a játékvezető, miután a tizenhatoson belül lefejeltek egy hazai játékost. Az esetet követően a szabálytalankodó Csik Csabát piros kártyával jutalmazta a sípmester. Az ellenfél játékosai ekkor “körbekapták” a nagylóciak Pecze Ferenc szerint, majd véget ért a játék. Zsélyi Csaba nem érezte magát biztonságban, szerinte ezért fújta le a mérkőzést.

Oláh Roland, a nagylóciak trénere azt mondta, nem volt elég rendező a mérkőzésen és nem is védték meg a játékvezetőt. Állítása szerint a hazaiak kétszer is meg akarták verni, másodszorra már félbeszakadt a mérkőzés.

“Mi védtük meg a bírót, majd én magam, a közönségtől és az ellenféltől. Be is kísértem őt. Ekkor azt vettem észre, egy kisgyerek üti őt és nyomja a falhoz” – mondta.

“Úgy szóltam ki az apjának, hogy jöjjön, mert a fia veri a bírót” – tette hozzá. Oláh Roland úgy véli, a játékvezető 20 percig kézben tartotta a meccset, aztán kicsúszott a kezéből. A nagylóciak nem szeretnék újra játszani a mérkőzést, edzőjük szerint “a hazaiak meg a bíró elcseszték a mérkőzést”. Mindezek fényében úgy véli, hogy a három pont nekik járna.

Hogy mi lesz az eset következménye, az később derül majd ki…

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?