XII. Pázmándi éjszakai focikupa: az Érd a bajnok!
A döntőben a Crystal csapatát múlták felül az érdiek.
December 20-án szombaton 19:00-tól rendezték meg a Lengyel Sándor emléktornát Pázmándon. A tornára 10 csapat nevezését fogadták el.
Az együtteseket két ötös csoportba sorsolták, a kvintettek első két helyezettjei jutottak tovább az egyenes kieséses szakaszba. A csoportok első helyezettjei a másik csoport másodikjával vívtak a döntőbe jutásért.
Az A jelű ötösből a KVSE jutott tovább első helyen, mögöttük a Vál KSE zárt a csoport második helyén. A Sutyúvölgy, a La Brigada és a lovasberényi Park Presszó hamar búcsúzni kényszerült.
A másik csoportot a Crystal nyerte, megelőzve az Érdi Latinok legénységét. Az Albán Aljas 8-as, a Velence TSE és a Mix együttesének a csoportkör végét követően véget értek a küzdelmek.
Az elődöntőben az Érdi Latinok magabiztosan verték a kápolnásnyéki csapatot, egy pillanatig sem volt kérdéses, melyik a jobb együttes. A másik elődöntő viszont nem hozott gólt, a büntetőpárbajt pedig a Crystal nyerte a Vál ellen.
A bronzmérkőzésen a végig jobban játszó és sokkal motiváltabb váliak legyőzték a nyékieket 1-0-ra. A döntőben hamar kétgólos előnyre tett szert az érdi együttes a Crystal ellen, végül 4-0 lett a finálé végeredménye.
A 2025-ös pázmándi éjszakai focikupa eredménye:
- Érdi Latinok
- Crystal
- Vál KSE
- KVSE