Vármegye II: Pontokat hullajtott a Bakonycsernye, a Vál és a Polgárdi is

Fejér megye, Fejér Megye II
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Igazi csillaghullás volt a vármegye kettőben, csak az Aba tudott nyerni a két csoport hat dobogós csapata közül.

Vármegyei II. osztály Észak Felnőtt 10. forduló

A szombati, mányi mérkőzésről már írtunk. Nézzük, mi történt vasárnap!

Nem hozott gólt a Videoton Baráti Kör és a Bakonycsernye mérkőzése. Mindez annak fényében némileg meglepő, hogy a Bakonycsernye játékosát, Boda Bélát a 44. percben kiállították. A VBK is tíz emberrel fejezte be a meccset, miután a csereként pályára lépő Tóth Péter János a véghajrában szintén piros lapot kapott. Az eredmény inkább a csernyeiek számára jó, hiszen maradtak a tabella élén.

A Vál vereséget szenvedett a Pátkától. A pátkaiak a duplázó Szabó Balázs vezérletével három gólos előnyre tettek szert 41 perc leforgása alatt, ám a szünet előtt és után is betaláltak a váliak, szorossá téve átmenetileg a meccset. Végül a pátkaiak visszaállították a háromgólos különbséget, és meg is őrizték azt.

Meglepően simán nyert a Szár a Velence ellen. A száriak a duplázó Farkas Bence vezérletével tartották otthon a pontokat.

Fontos meccset nyert meg a Mór II. az Etyek ellen. A móriak a sikerüknek köszönhetően egy pontra megközelítették az éllovas csernyeieket, és a második helyről várhatják a folytatást.

A Kápolnásnyék a duplázó Varga József vezérletével verte a továbbra is nyeretlen Fehérvárcsurgó csapatát. Rajta kívül a hajrában a szintén vármegye egyes kerettag Nagy Erik is duplázni tudott.

2024. október 26. szombat 14:30
Mány – Puskás Akadémia III. 1-2 (1-1)

2024. október 27. vasárnap 13:30
Videoton Baráti Kör – Bakonycsernye 0-0
Vál – Pátka 2-5 (1-3)
Szár – Velence 4-0 (2-0)
Mór II. – Etyek 2-1 (1-0)
Fehérvárcsurgó – Kápolnásnyék II. 3-6 (1-2)

A tabella állása:
1. Bakonycsernye 19 pont
2. Mór II. 18p
3. Videoton Baráti Kör 17p
4. Vál 16p
5. Puskás Akadémia III. 14p
6. Pátka 13p*
7. Herceghalom 13p
8. Kápolnásnyék 11p
9. Velence TSE 9p
10. Etyek 8p
11. Szár 7p
12. Fehérvárcsurgó 3p
13. Mány 2p
* A Pátkától 4 pont levonva.

Vármegyei II. osztály Dél Felnőtt 10. forduló

A Polgárdi és a Beloiannisz csúcsderbije 1-1-es döntetlennel ért véget. Ugyanilyen eredménnyel zárult a Nagykarácsony és a Baracs rangadója is, ahol sokáig nem született gól, majd a hajrában mindkét fél megzörgette ellenfele hálóját.

Mindebből az abaiak profitálták a legtöbbet, akik a duplázó Glócz Zoltán vezérletével nyerni tudtak a Seregélyes-Sárosd II. ellen. Az élmezőny így alaposan összerázódott, az első négy csapat között mindössze három pont a különbség.

Az újonc Lajoskomárom II. az Előszállás legyőzésével már a negyedik. Folytatta remek szereplését a Pákozd, amely a félidőben még hátrányban volt, végül nyert Apostagon. Kintli Róbert két góllal járult hozzá a pákozdiak sikeréhez. 

Gólgazdag mérkőzésen nyert a Kisláng Sárszentmihályon. Érdekesség, hogy a találkozó mind a hat gólja az első félidőben született.

2024. október 27. vasárnap 13:30
Polgárdi – Beloiannisz 1-1 (0-1)
Nagykarácsony – Baracs 1-1 (0-0)
Előszállás – Lajoskomárom II. 0-3 (0-1)
Seregélyes-Sárosd II. – Aba Sárvíz 0-3 (0-3)
Sárszentmihály – Kisláng 2-4 (2-4)
Apostag – Pákozd 2-3 (2-1)

A tabella állása:
1. Polgárdi 20 pont
2. Beloiannisz 19p
3. Aba Sárvíz 19p
4. Lajoskomárom II. 17p
5. Baracs 15p
6. Nagykarácsony 13p
7. Nagyvenyim 13p
8. Pákozd 10p
9. Apostag 9p
10. Előszállás 8p
11. Seregélyes-Sárosd II. 8p
12. Sárszentmihály 8p
13. Kisláng 7p

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?