Vármegye II: 10-et vágott a Pátka, kezd meglépni az Adony!

Fejér megye, Fejér Megye II
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Északon továbbra is tetemes előnnyel vezet a Bakonycsernye, Délen pedig az Adony kezdi lehagyni az üldözőit.

Vármegyei II. osztály Észak Felnőtt 11. forduló

Meglepő eredményt hozott a Magyaralmás és a VBK ütközete. A találkozón egyetlen gól sem született, pedig az almásiak jóval esélyesebbként várták a mérkőzést. Ráadásul a Magyaralmás az utolsó 10 percben emberhátrányban volt kénytelen futballozni Sütő Gergely kiállítását követően.

A Vál zsinórban második meccsét nyerte meg. Ezúttal a szebb napokat is látott Herceghalom ellen diadalmaskodtak Sinkó Csaba tanítványai. A meccs mindkét gólja az első félidőben született, a 8. percben Homoki Levente, a 45. percben pedig Molnár Bence Róbert talált be.

Meglepetésre a Mány-Csabdi legyőzte a Szárt. A 60. percben már 3-0 volt az állás, a végén nagyot hajrázott és egy gólra feljött Lacza Albert csapata, egyenlítenie azonban már nem sikerült a szári együttesnek.

A Pátka 10 gólt vágott a Pákozd együttesének. Pedig a 22. percben Lázár Dezső góljával még a pákozdiak vezettek. Közel fél óra kellett ahhoz a pátkaiaknak, hogy magukra találjanak, ezt követően viszont futószalagon lőtték a gólokat. Pál Milán, Ódor Dániel és a csereként pályára lépő Lázár Márk is duplázott.

Magabiztosan nyertek a felcsútiak Etyeken. Tanárki Mihály fél órán belül duplázott, a szünetben már három góllal ment Szabó Dániel csapata. Elek Ramón és Tóth Gábor is két gólt jegyzett, az etyekiek erejéből csak egy becsületgólra futotta, amit Fodor Szabolcs szerzett pár perccel a lefújás előtt.

Megszenvedett a pontokért Fehérvárcsurgón a Mór II. A csurgóiak négy meccse veretlenek voltak, így a piros-feketék nem is számíthattak könnyű sikerre. Szabó Kristóf góljára még válaszolni tudott Bus Adrián, ám Kelemen Előd két perccel a vége előtt beköszönt, a csurgóiak ekkor már nem tudtak egyenlíteni.

2023. november 12. vasárnap 13:30
Magyaralmás – Videoton Baráti Kör 0-0
Vál – Herceghalom 2-0 (2-0)
Mány-Csabdi – Szár 3-2 (2-0)
Pátka – Pákozd 10-1 (4-1)
Etyek – Puskás Akadémia III. 1-6 (0-3)
Fehérvárcsurgó – Mór II. 1-2 (0-0)

A tabella állása:

  1. Bakonycsernye 30p
  2. Mór II. 23p
  3. Puskás Akadémia III. 21p
  4. Pátka 18p
  5. Szár 15p
  6. Magyaralmás 14p
  7. Etyek 14p
  8. Fehérvárcsurgó 12p
  9. Mány-Csabdi 12p
  10. Vál 10p
  11. Herceghalom 9p
  12. Videoton Baráti Kör 8p
  13. Pákozd 3p

Vármegyei II. osztály Dél Felnőtt 11. forduló

 A szombati mérkőzésől már írtunk, nézzük, mi történt vasárnap!

A Polgárdi ha csak minimális különbséggel is, de legyőzte a Beloiannisz együttesét. A Polgárdi szerezte meg a vezetést az első félidő derekán Horváth Zoltán révén, ám erre 5 percen belül válaszolt Váradi Kornél. Az 57. percben Horgos Bence értékesítette a Polgárdi büntetőjét, ez a találat döntött a pontok sorsáról.

Az Aba játékosa, Budai József 50 perc alatt klasszikus mesterhármast ért el az Előzállás ellen. A mérkőzés hajrája mégis izgalmas lett, mivel Felföldi Zsolt majd Puskás Tamás góljával egy gólra zárkózott fel a 67. percre az előszállási együttes. A végén azonban több gól már nem született.

A Seregélyes nem tudta megnehezíteni az Adony dolgát. 40 percnyi gólcsendet követően az adonyi Bognár Bence talált be. A második félidőben Androsovits Brendon, Hegedűs Róbert és Bognár Bence is beköszönt, simán nyert az Adony és meg is lépett.

Ugyanis a sokáig éllovas, immáron már csak második Baracs megint pontokat hullajtott. Miután a Nagykarácsony megszerezte a 74. percben a vezetést Baracson Jákli Kristóf Gyula góljával, úgy tűnt, meg is nyerheti a meccset. A 93. percben azonban érkezett Huber Balázs, és egy pontot megmentett így Körmendi Zsolt csapata.

A Nagyvenyim visszatért a győzelem útjára, méghozzá Sárosdon. A venyimiek az első félidőben háromgólos előnybe kerültek, a szünet után a sárosdiak csak szépíteni tudtak.

2023. november 12. szombat 13:30
Besnyő – Sárszentmihály 2-1 (0-0)

2023. november 12. vasárnap 13:30
Polgárdi – Beloiannisz 2-1 (1-1)
Aba Sárvíz – Előszállás 3-2 (1-0)
Seregélyes – Adony 0-4 (0-1)
Baracs – Nagykarácsony 1-1 (0-0)
Sárosd II. – Nagyvenyim 1-3 (0-3)
 

A tabella állása:

  1. Adony 26p
  2. Baracs 21p
  3. Polgárdi 19p
  4. Aba Sárvíz 19p
  5. Nagyvenyim 18p
  6. Nagykarácsony 18p
  7. Beloiannisz 15p
  8. Sárosd II. 15p
  9. Besnyő 8p
  10. Káloz 8p
  11. Seregélyes 7p
  12. Előszállás 6
  13. Sárszentmihály 6p

Nyitókép: Pátka

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?