Vármegye II: 10 emberrel nyert a Pákozd, botlott a Mór II.

Fejér megye, Fejér Megye II
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Az eddig pont nélküli pákozdiak óriási bravúrt hajtottak végre: a 3. percben emberhátrányba kerültek, mégis nyertek.

Vármegyei II. osztály Észak Felnőtt 7. forduló

A szombati meccsekről már írtunk, nézzük, mi történt vasárnap!

A Mány és a Kápolnásnyék remizett egymással. A mányiak Bukovecz Ferenc révén hamar megszerezték a vezetést, a végén azonban Kutai Bence találatával egyenlítettek a nyékiek.

A Pátka megszerezte második győzelmét, kérdéses még persze, hogy ezúttal megtarthatja-e a három pontot a csapat. A pátkaiak a pályán mindenesetre felülmúlták a Herceghalom együttesét.

Tíz gólt hozott a VBK és a Szár meccse. Az első félidő még szoros volt, a száriak vezettek is a találkozó elején, aztán a második játékrészben már jobbára a fehérváriak akarata érvényesült . Forró Máté Zoltán három góllal vette ki a részét a sikerből.

A Vál magabiztosan nyert a Csurgó ellen. Sinkó Donát Patrik duplázott a mérkőzésen.

A móriak hazai pályán nem tudtak nyerni a Velence otthonában. A szünet előtt megszerezték a vezetést a tópartiak Horváth Flóriánnak köszönhetően, ám a 45. percben emberhátrányba került a Velence Prill Tamás kiállítását követően.

A móriak kihasználva az emberelőnyt Tóth Bálint és Paulik Barnabás találataival fordítottak, ám a 85. percben Juhász László értékesített egy büntetőt, döntetlenre mentve a mérkőzést. A találkozó krónikájához hozzátartozik, hogy a végén a móriaktól is kiállítottak egy játékost, Czachesz Máténak kellett idő előtt elhagynia a pályát.

2024. október 6. vasárnap 15:00
Mány – Kápolnásnyék 1-1 (1-0)
Pátka – Herceghalom 2-1 (2-0)
VBK – Szár 7-3 (3-2)
Vál – Fehérvárcsurgó 3-0 (0-0)
Mór II. – Velence 2-2 (0-1)

A tabella állása:
1. Bakonycsernye 15 pont
2. Mór II. 14p
3. Vál 13p
4. Videoton Baráti Kör 10p
5. Herceghalom 9p
6. Etyek 8p
7. Puskás Akadémia III. 7p
8. Velence TSE 6p
9. Pátka 4p
10. Kápolnásnyék II. 4p
11. Szár 4p
12. Fehérvárcsurgó 3p
13. Mány 2p

Vármegyei II. osztály Dél Felnőtt 7. forduló

A szombati meccsekről már írtunk, nézzük, mi történt vasárnap!

A Baracs és a Seregélyes-Sárosd II. megosztozott a pontokon. A baracsiak az első félidő derekán Sbihi Abdessamad góljával megszerezték a vezetést, majd a 61. percben a sárosdi Szabó Valentin kiállítását követően emberelőnybe kerültek. A 78. minutumban Hanzli Dominik kiállítását követően kettős emberelőnyben játszott a Baracs, mégsem tudott nyerni: a 94. percben a hajrában csereként pályára lépő Békefi Géza góljával pontot mentett a Seregélyes-Sárosd II.

Izgalmas volt a Nagykarácsony és a Polgárdi meccse. Amikor úgy tűnt, hogy a csapatok megosztoznak a pontokon, akkor a 89. percben érkezett Horgos Bence és megnyerte a meccset a Polgárdinak.

Hét gólt hozott a Nagyvenyim és a Sárszentmihály ütközete. A venyimiek rossz szériája megtört, Ráthgéber László egy duplával járult hozzá csapata sikeréhez.

Meglepően alakult a Pákozd és az Aba Sárvíz meccse. Az eddig pont nélküli pákozdiak kapusát a találkozó harmadik percében kiállították.

Ezt követően azonban nem az abaiak, hanem az emberhátrányban futballozó pákozdiak akarata érvényesült. Molnár Viktor révén a 14. percben megszerezte a vezetést a gárda, majd a szünet előtt Téglási Miklós Milán is betalált. A szünet után két újabb gólt szerzett a Pákozd, az Aba pedig emberelőnyben sem tudta megzörgetni ellenfele hálóját.

2024. október 6. vasárnap 15:00
Baracs – Seregélyes-Sárosd II. 1-1 (1-0)
Nagykarácsony – Polgárdi 1-2 (1-1)
Nagyvenyim – Sárszentmihály 5-2 (2-1)
Pákozd – Aba Sárvíz 4-0 (2-0)

A tabella állása:
1. Beloiannisz 15 pont
2. Polgárdi 15p
3. Nagykarácsony 12p
4. Baracs 11p
5. Aba Sárvíz 10p
6. Lajoskomárom II. 10p
7. Előszállás 8p
8. Seregélyes-Sárosd II. 8p
9. Nagyvenyim 7p
10. Sárszentmihály 7p
11. Apostag 6p
12. Kisláng 4p
13. Pákozd 3p

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?