Kategória: Fejér megye
Meglepő helyen folytatja Csongrádi Ferenc: vármegye hármas csapat trénere lesz!
Utánpótlás csapatnál is fog edzősködni. A Feketehegy SE a napokban jelentette be, hogy U-17-es csapatuk elkezdte az edzéseket. Az együttes Székesfehérváron, a Bébic utcai műfüves focipályán készül az új szezonra. […]
Kupaszombat: Óriási pofonba szaladt a Martonvásár és a Velence
Két megdöbbentő eredményt hozott szombaton a Fejér Vármegyei Kupa. Lejátszották a Fejér Vármegyei Kupa második fordulójának első két mérkőzését. Mindkét találkozón potyogtak a gólok. Meglepetés született Mányon Az egyik szombati […]
Már az első tétmeccsek után röpködtek a büntetések: több mint 200 ezer forintot fizethetnek a csapatok
Borsos büntetési tételeket osztottak a héten. Ahogyan korábban megírtuk, számos Fejér Vármegyei Kupa mérkőzés elmaradt. Volt, amelyikről egy nappal korábban már tudni lehetett, hogy nem fogják megrendezni. Kissé furcsa események […]
Kizártak egy továbbjutó csapatot a Fejér Vármegyei Kupából
Jogosulatlanul szerepeltettek egy játékost, de lebuktak. Mint ismert, az Apostag az új szezonban a Fejér vármegyei másodosztályban fog szerepelni. A Bács-Kiskun vármegyei csapat tehát a Herceghalomhoz hasonlóan nem ott vadászik […]
Nem fogod elhinni, melyik vármegye egyes csapatnál folytatja Futács Márkó
A korábbi válogatott csatár a negyedik divízióban fog futballozni. Futács Márkó karrierjét a Werder Bremen csapatában kezdte meg a 2009/2010-es szezonban, ám rögtön kölcsönadták az Ingolstadt számára. Ott 23 meccsen […]
Új edzővel vág neki az új idénynek a Mezőfalva
Villám Balázs nem vállalta tovább a játékos-edzőséget. Kiderült, mi a változás oka A Mezőfalva felemásan szerepelt a legutóbbi idényben a vármegyei első osztályban. A csapat trénere az a Villám Balázs […]
Változások a Lepsény háza táján: négyen távoztak, hárman érkeztek
A csapat már hetek óta készül az új szezonra. Több kulcsjátékos is távozott Egy szezon után távozott Lepsényből Zsidó Norbert, a csapat kapusa. A 28 esztendős hálóőr a Sárszentmihály csapatához […]
Nagy volt a jövés-menés a Polgárdinál
Fiatal kapust is igazolt az együttes. Két játékos távozott Eligazolt a csapattól Iliás Lajos, méghozzá korábbi klubjához. A 27 esztendős labdarúgó Lepsénybe igazolt a vármegye háromba, ahol valószínűleg több játéklehetőséget […]
A többség nem akarja, mégis rongylabda liga lesz a vármegye hármas bajnokságokból?
593 olvasónk szavazott, hogy milyen bajnokságot szeretne, mutatjuk az eredményeket. A múlt héten feltettük a kérdést olvasóinknak, hogy milyen legyen a vármegye hármas bajnokság lebonyolítása. Minderre azt követően kerítettünk sort, […]
Döbbenet: ellopták a Pusztaszabolcs 150 méter hosszú villanykábelét
Így akarják ellehetetleníteni az újoncot? Pusztaszabolcson hosszú évekig nem volt felnőtt csapat. Az egyesület azonban idén nyáron úgy döntött, benevez a vármegye harmadosztályba. A gárda már le is játszotta első […]








