Kategória: Fejér Megye I
Megköszönték Pajor Lászlónak a munkáját, új edzője van a Sárbogárdnak
A klub közlemény adott ki, megnevezték a csapat új vezetőedzőjét is. “Pajor Lászlónak, egyesületünk szakmai vezetőjének és egyben felnőtt csapatunk vezetőedzőjének kezdeményezését az elnökség elfogadta és felmentette vezetőedzői feladatainak ellátása […]
Vármegyei meccsajánló: Rangadót játszik Sárosdon a Sárbogárd, 1 pontra olvadhat a Beló előnye
Megkezdődnek a küzdelmek a vármegyei harmadosztályban is, két meccset azonban erősen kérdéses, hogy megrendeznek-e. Vármegyei I. osztály Felnőtt 16. forduló Szombaton négy mérkőzést is rendeznek a vármegyei első osztályban. Hármat […]
Vármegye I: A Mór és az Újváros nyert, a Sárbogárd kikapott
Úgy fest, a Sárbogárd máris kiszállt a bajnoki címért folyó küzdelemből, a Lajoskomárom már a harmadik. A Dunaújváros már pénteken begyűjtötte a pontokat a Kápolnásnyék ellen. Az első félidő közepén […]
Vármegyei meccsajánló: Pénteken Újvárosban, vasárnap Velencén lesz nagy rangadó
A nemzeti ünnep miatt szombaton nem rendeznek meccseket, lesz viszont bajnoki pénteken és vasárnap is. Vármegyei I. osztály Felnőtt 15. forduló A legtöbb csapat úgy döntött, hogy vasárnap játssza le […]
Vármegye II: Parádézott a Mór II. és a Csernye, parázs meccsen nyert a Beloiannisz
Eseménydús volt a vármegye kettes nyitóforduló. Vármegyei II. osztály Észak felnőtt, 14. forduló A felcsútiak már szombaton begyűjtötték a pontokat. Nézzük, mi történt vasárnap! A Bakonycsernye fél tucat gólt gurított […]
Vármegye I: A Dunaújváros gól-, az Ikarus öngólfesztivált rendezett vasárnap
Magabiztosan nyert idegenben a Sárbogárd, pontot szerzett a Mezőfalva. Vármegyei I. osztály felnőtt, 14. forduló A szombati meccsekről már írtunk. Nézzük, mi történt vasárnap! Hiába szerzett két gólt is az […]
Szombati meccsek: Idegenben nyert a Mór, gáláztak a felcsútiak
#reklám #mérkőzés #eredmények Hatpontos rangadón győzött a Móri SE, míg a Lajoskomárom mindkét együttese megnyerte a maga meccsét. Vármegyei I. osztály felnőtt, 14. forduló A Mór a visszavágás vágyától fűtve […]
Már pattog a labda a hétvégén a vármegyei első és másodosztályban
A listavezető Mórra kemény meccs vár Sárosdon, a Beloiannisz rangadót játszik a Nagyvenyimmel. Vármegyei I. osztály felnőtt, 14. forduló A vármegyei első osztályban szombaton három mérkőzést rendeznek. Az éllovas Mór, […]
Orosz középpályást igazolt a Mezőfalva
Több poszton is bevethető, univerzális játékosról van szó. A Mezőfalva a közösségi oldalán tette közzé, hogy új játékossal bővül a csapat kerete. A 37 esztendős Petrov Gleb Szergejevics több poszton […]
Potyogtak a gólok a Téli Műfüves Bajnokság helyosztóin, de több meccs is elmaradt
A Környe 11 gólt vágott, de a többi pályán sem fukarkodtak a csapatok a gólokkal. Téli Műfüves Bajnokság Mór Helyosztók 2025. február 23. 10:00Csór – Pusztavám 3-0 2025. február 23. […]








