Az utolsó percig nyílt volt a találkozó.

A Csór tudósítója így fogalmazott:

„Az jár a fejemben, így a hosszú hétvége utáni első munkanap reggelén, hogy mennyire hálás vagyok a sorsnak a jelenleg is futó másodosztályú bajnokság őszi szezonjáért. Hogy láthattam. Mert így tudom, a csapatunk csodás dolgokra képes. És így, a Pázmánd elleni mérkőzés után sem érzem azt, hogy bármilyen rossz gondolatot kellene nevelgetnem magamban.

Mondom ezt attól függetlenül, hogy a vasárnapi mérkőzésen hogy játszottunk és mi lett a végeredmény. Tavasszal első alkalommal tudtam végignézni felnőtt bajnokit. Így csak arról tudok írni, amit láttam. Próbálok rideg objektivitással fordulni a dolgokhoz.

A mérkőzés előtt nekem jutott a megtiszteltetés, hogy átadjam azt a jelképes kis ajándékot Cserna Barnabásnak, aki a 16. fordulóban Kápolnásnyéken játszotta a 100. felnőtt tétmérkőzését. Talán ha túlzottnak is tűnik ilyenkor az ünneplés, hiszen minden labdarúgó a saját céljaiért, csapattársaiért, a labdarúgás iránt érzett imádatáért lép a szent gyepre, de én mégis azt mondom, hogy ennyi mérkőzést lejátszani a településünk csapatában többet jelent egyszerű sportszeretetnél. Ez már köszönetet érdemel tőlünk, csóri emberektől, szurkolóktól. Pláne olyasvalakitől, akinek családi gyökerei oly mélyre nyúlnak vissza a településünk múltjába! Köszönjük Barnus! Soha se hagyd abba!

Most pedig bele a közepébe! A közepesen erős észak-nyugati szélben az alábbi összeállításban lépett csapatunk pályára:

Kalapács Ádám – Balázsik, Cserna (Kovács 65.p), Radnics (Katona 70.p), Potornai – Mázsa (Kásler 46.p), Kalapács Roland, Pécsi, Tolnai (Zs. Nagy 46.p) – Budai (Vidermann 80.p), Kaufmann

Erős ellenszélben kezdtünk, amiből akár még jót is ki lehetett volna hozni, ám ma egy nagyon felkészült ellenfelet kaptunk. Pontosan olyat, amire számítani lehetett. Mégis, egy formás támadás után a jelentősen merészebben játszó Radnics lőtt közelről ziccert a kapujukba. Attila egész meccsen jól ért fel a támadásokhoz. Aztán nem sokkal később a pázmándi 8-as kapott tőlünk ajándékba egy labdát a kispadok előtt, két jó csellel végigszlalomozott a védőink között, majd hajszálpontosan kilőtte a hosszú sarkot, 1-1. Sokáig nem találtuk az ellenszerét a masszív védekezésüknek. Vagy a kapusuk védett szépen, vagy mi ügyetlenkedtük el a helyzetet. Pedig a kombinatív játékban nagyon sokszor múltuk felül őket. Hátul egyre jobban belerázódtunk, így talán nem járok messze az igazságtól, ha azt mondom, senkiben nem volt kétség afelől, hogy nemsokára meglesz a gól. Erre végül is a félidő utolsó percéig kellett várni. Egy remek Kaufmann szabadrúgást a kapus még óriási bravúrral kipiszkált a bal felsőből, de aztán a pontrúgás utáni kavarodásban Mázsa lehetetlen szögből szerzett gólt, 2-1.

A második félidőre két gyors embert hoztunk be a középpályára, ami a szél támogatásában a vendégek számára végzetesnek kellett volna, hogy bizonyuljon. A kombinatív játékban elkövetett nagyon sok apró hiba ellenére is számtalan helyzetet dolgoztunk ki. Semmiségnek tűnik, de befolyásoló volt, hogy a száraz, kora tavaszi időjárás miatt a túl kicsi fű miatt a pálya kemény volt. Nem lehetett a labdát fektetni. A játékosoktól (főleg a csatárok esetében) támadásépítés közben jelentős másodperceket vett el a labda utolérése a holt térben, annak megszelídítése. A lövésekbe vagy beleléptek, vagy a kapu közepébe mentek, így igazi nagy parádét nem is láttunk a pázmándi portástól. A harmadik gólunk Kaufmann okos szélpasszából született, amire ki más, mint Radnics érkezett egy akrobatikus mozdulattal, 3-1. Volt még 40 percünk, de gólfesztivált nem rendeztünk. Csatáraink görcsössé váltak. Én ezt a túlzott megfelelési kényszernek, a túlzott sikeréhségnek tudom be. Szegény Budai Joe egy bedobáshoz vérben forgó szemekkel jött ki és kilátásba helyezett egy szolid kis harakirit, ha nem sikerül gólt szereznie. Pedig még ő volt a legközelebb az újabb gólhoz, de 18-ról majdnem kettétörte a felső lécet. Amit sajnálok, hogy jóval kevesebbet próbálkoztunk a 16-oson kívülről, pedig a szél velünk volt. A 76. percben egy remek mozdulattal a vendégek úgy tűnt megint visszajöttek a meccsbe, 3-2. Ám igazán nagy helyzetük már nem maradt. Káslernek volt még egy nagy lökete a bal oldalról, amibe körömvéggel belenyúlt a kapus, így nem született meg a forduló gólja. Vége.

A győzelem megvan, majd megjön a jó játék és a szerencse is. Csak senki ne veszítse el a türelmét. Ez a csapat átalakulóban van! Az új játékosok játszák a focit, ügyesek és bizonyítani szeretnének. Úgy vélem sikerült beilleszkedniük, a „régiek” befogadták őket. Jó volt látni tegnap Potornai robotolását, aki úgy vélem remekül beleillik a Pécsivel és Csernával fémjelzett csóri szűrőbe. Radnics két nagyon fontos gólt szerzett tegnap, De úgy egyébként is, tegnap senkire sem mondhatok egy rossz szót sem. Volt, akiknek kevésbé ment, de hát nem ilyen az élet is? Vannak napjaink, amikor szinte szárnyalunk, máskor meg ha megfeszülünk, akkor sem sikerül semmi. De attól még mi vagyunk ekkor is, akkor is! A mérkőzés legjobbja: Potornai Máté.”

Csór – Pázmánd 3-2 (2-1)
Csór, vezette: Vitányi László

Csór: Kalapács Á. – Balázsik, Kalapács R., Cserna (Kovács P. 65.), Pécsi, Radnics (Katona 70.), Budai (Vidermann 80.), Potronai, Tolnai (Zs. Nagy 46.), Mázsa (Kásler 46.), Kaufmann A.
Pázmánd: Lőrincz – Domak, Kutai, Mucska, Kolonics, Kerkuska, Kuhinkó, Pécsi, Hajdu (Kovács D.), Gál, Varga V.

Gól: Radnics (4., 53.), Mázsa (45.) illetve: Kolonics (11.), Varga V. (76.)

Forrás: A csóri labdarúgás története (Facebook)