Létszámgondok Enyingen több szinten is: súlyosbodó krízis?

Fejér megye, Fejér Megye I, Utánpótlás
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Nem igazán állnak jól a dolgok a klub háza táján.

Ahogyan arról augusztus végén beszámoltunk, az Enying női csapata visszalépett a pontvadászattól még annak elkezdése előtt. Nem volt elég játékos ugyanis, amellyel neki lehetett volna vágni a bajnokságnak.

Most újabb szomorú hírek érkeztek a klub háza tájáról. Az enyingi ifisták október 12-én nem jelentek meg Nagyvenyimen, ahol bajnoki mérkőzésre került volna sor.

A Versenybizottság 3-0-ás gólkülönbséggel jóváírta a pontokat a venyimi fiataloknak. Az Enyinget írásbeli megrovásban részesítették, mivel a bajnokság során először nem álltak ki. Ráadásul ez egy 40 ezer forintos bírsággal is jár.

Öröm az ürömben, hogy pontokat egyelőre nem vontak le tőlük. Ha azonban nem találnak gyógyírt az enyingiek a létszámproblémákra, ez is bekövetkezhet.

Az enyingi ifisták egyébként nem állnak rosszul. A vármegye kettes déli csoportban a másodikak 12 ponttal, hat pontos hátránnyal rendelkeznek az éllovas Kulcs mögött.

Enying felnőtt csapatának jövője is kérdéses

Az enyingi felnőtt csapat kerete sem túl bő. Martonvásárra épen 11 fővel utazta el a zöld-fehérek, ennek ellenére tisztességgel helytálltak.

A legutóbbi találkozón már fél tucat gólt kapott az Enying hazai pályán, igaz, a Sárosd ellen is csak 13 játékos volt hadra fogható. A hétvégén a Bodajk ellen játszik hatpontos derbit a gárda, az enyingi mester dolga azonban cseppet sem tűnik könnyűnek. A sárosdiak ellen ugyanis két játékosát kiállították, egyikőjük egy, másikójuk három mérkőzésről szóló eltiltást kapott.

Enying felnőtt csapata eddig még nem szerzett pontot. Hét bajnokin mindössze két gólt rúgott az együttes, miközben kapott már 39-et.

Nincs teljesen romokban az enyingi foci

Érdekesség, hogy az U-15-ös enyingi csapat ötből öt meccset nyert eddig, és magabiztosan vezeti a nyugati csoportot. A klub U-13-as csapata öt meccsből háromszor szerzett pontot, két szép győzelme van a csapatnak.

Enying öregfiúk csapata valósággal szárnyal, hatból öt meccset megnyert és vezeti a déli csoportot. Jól állnak az enyingi lányok is, az U-14-es együttes a Rácalmás és a Mór mögött a harmadik helyet foglalja el a táblázaton a kilenc fős csoportban.

Nyitókép: FociDrukker.com

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?