Kupaszombat: Óriási pofonba szaladt a Martonvásár és a Velence

Fejér megye, Fejér Megye Magyar Kupa
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Két megdöbbentő eredményt hozott szombaton a Fejér Vármegyei Kupa.

Lejátszották a Fejér Vármegyei Kupa második fordulójának első két mérkőzését. Mindkét találkozón potyogtak a gólok.

Meglepetés született Mányon

Az egyik szombati kupameccset Mányon rendezték, a helyi csapat ellenfele a megerősödött Martonvásár volt. Mint ismert, a mányiak az új idényben a vármegye egy helyett a vármegye kettőben indulnak.

Az alacsonyabb osztályú csapat szerezte meg a vezetést. A találkozó 39. percében az a Pintye Csaba volt eredményes, aki az előző szezonban a Mány-Csabdi színeiben játszott.

Nem kellett azonban sokat várni az egyenlítésre. Szilágyi Imre Roland egyetlen minutummal később egalizálta az állást.

A szünet a mányiaknak jött jól, akik nagyon felpörögtek a második félidőre. Előbb Pintye Csaba szerezte meg önmaga és csapata második gólját,majd Radovics Márton találatát követően az 52. percben már 3-1 volt az állás.

Pintye Csaba betalált a 67. percben, így mesterhármasig jutott, az eredmény pedig 4-1-re módosult. A 70. percben kiállították Hernádi Ádám Attilát a Martonvásárból, amellyel végérvényesen eldőlt a továbbjutás sorsa.

Mány – Martonvásár 4-1 (1-1)

Kitömte a Beloiannisz a Velencét

Két vármegye kettes csapat mérkőzött meg egymással Beloianniszban. A helyiek ellenfele a vármegye háromból feljutó Velence volt ezen a kupameccsen.

A Beloiannisz már az ötödik percben megszerezte a vezetést Várkonyi Milán Márk góljával. Ez a találat megadta a meccs alaphangját.

A 17. percben Mágocs Norbert góljával már 2-0 volt az állás. Ezt követően Szalai Pál Viktor klasszikus mesterhármast ért el a 31. és a 49. perc között.

Innentől már csak formalitás volt a hátra lévő bő 40 perc, de azért persze becsülettel lejátszották a felek. A Beloiannisz szerzett még két gólt, Kovács Andor és Szalai Pál Viktor révén.

A hazaiak az 56. percben leálltak a gólgyártással. Ugyanakkor egyetlen egyszer sem kapitulált a vendéglátók védelme, így a Beloiannisz kiütéssel jutott tovább.

Beloiannisz – Velence 7-0 (3-0)

Nyitókép: FociDrukker.com

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?