Kiderült, mikor folytatódnak a vármegyei bajnokságok tavasszal
Vannak azonban még kérdések.
Vármegyei I. osztály Felnőtt 14. forduló
Március második hétvégéjén lesz a vármegyei első osztály nyitó fordulója. Március 8-án szombaton a listavezető Mór nagy rangadót játszik azzal a Sárosddal, amely 5-0-ra elpáholta novemberben a piros-feketéket.
Ugyanezen a napon a Csór és a Lajoskomárom is favoritként utazik idegenbe. A csóriak Bodajkon, a lajoskomáromiak Ercsiben fognak vendégeskedni.
Vasárnap a bajnoki címre áhítozó Sárbogárd az Ikarus-Maroshegy otthonában favoritként lép pályára. Ki-ki mérkőzést rendeznek Martonvásáron, ahol az adonyiak fognak vendégszerepelni.
Ugyancsak a hét utolsó napján rendezik meg az Enying és a Dunaújváros meccsét. Az odavágó elmaradt, várhatóan ez a mérkőzés azonban megrendezésre kerül.
A Mezőfalva és a Kápolnásnyék is vasárnap fog meccselni egymással. A mezőfalviak új edzővel vágnak neki a tavasznak, nagy kérdés, hogy az első erőpróba hogyan sikerül az együttes számára.
2025. március 8. szombat 14:30
Sárosd – Mór
Bodajk – Csór
Ercsi – Lajoskomárom
2025. március 9. vasárnap 14:30
Ikarus-Maroshegy – Sárbogárd
Martonvásár – Adony
Enying – Dunaújváros
Mezőfalva – Kápolnásnyék
A tabella állása:
1. Mór 33 pont
2. Sárbogárd 30p
3. Dunaújváros 29p
4. Lajoskomárom 29p
5. Sárosd 27p
6. Kápolnásnyék 23p
7. Csór 19p
8. Martonvásár 19p
9. Adony 14p
10. Ikarus-Maroshegy 13p
11. Mezőfalva 12p
12. Ercsi 11p
13. Bodajk 3p
14. Enying 0p
Vármegyei II. osztály Észak Felnőtt 14. forduló
Ugyanazon a hétvégén kezdődnek a vármegye kettes pontvadászatok, mint a vármegye egyes bajnokság. Az északi csoportban nőnapon egy meccset rendeznek, a Mány a Herceghalommal csap majd össze.
Vasárnap az éllovas Bakonycsernye Kajászón fog megütközni a Kápolnásnyék II. együttesével. A Velence izgalmas meccset játszhat a Pátkával a tóparton.
Érdekes kérdés, hogy mire megy egymással a felcsúti és a váli gárda. Az Etyek toronymagas favoritként fogadja a Csurgót, ám a találkozó Mányon lesz. A Mór II. szintén esélyesként várja a Szár elleni ütközetet vendéglátóként.
2025. március 8. szombat 14:30
Mány – Herceghalom
2025. március 9. vasárnap 14:30
Kápolnásnyék II. – Bakonycsernye
Velence – Pátka
Puskás Akadémia III. – Vál
Etyek – Fehérvárcsurgó
Mór II. – Szár
A tabella állása:
1. Bakonycsernye 28 pont
2. Videoton Baráti Kör 26p
3. Mór II. 24p
4. Puskás Akadémia III. 21p
5. Herceghalom 20p
6. Vál 20p
7. Pátka 19p 8. Velence TSE 13p
9. Etyek 11p
10. Kápolnásnyék II. 11p
11. Szár 10p
12. Mány 8p
13. Fehérvárcsurgó 3p
Vármegyei II. osztály Dél Felnőtt 14. forduló
Szombaton a Lajoskomárom II. az Apostaggal fog összecsapni szombaton. A többi találkozó vasárnap lesz ebben a csoportban.
A hét utolsó napján a meglepetésekre képes Pákozdra komoly erőpróba vár a Baracs ellen. A Nagyvenyim rangadót játszik az éllovas Beloiannisszal, míg az Aba és a Polgárdi ugyancsak kiélezett mérkőzésre készül egymás ellen.
A Nagykarácsony toronymagas favoritként utazik a Soponyára, hogy meccseljen a sereghajtó Kislánggal. A Seregélyes-Sárosd II. az Előszállással játszik hatpontos mérkőzést.
2025. március 8. szombat 14:30
Lajoskomárom II. – Apostag
2025. március 9. vasárnap 14:30
Pákozd – Baracs
Nagyvenyim – Beloiannisz
Aba Sárvíz – Polgárdi
Kisláng – Nagykarácsony
Seregélyes-Sársod II. – Előszállás
A tabella állása:
1. Beloiannisz 29 pont
2. Polgárdi 24p
3. Nagyvenyim 23p
4. Aba Sárvíz 19p
5. Nagykarácsony 19p
6. Baracs 19p
7. Lajoskomárom II. 17p
8. Seregélyes-Sárosd II. 15p
9. Pákozd 13p
10. Előszállás 12p
11. Sárszentmihály 12p
12. Apostag 9p
13. Kisláng 8p
Kérdéses, miként folytatódnak a vármegye hármas pontvadászatok
Az, hogy a vármegye hármas bajnokságok pontosan miként kerülnek lebonyolításra tavasszal, egyelőre rejtély. Információink szerint területi alapon jöhet a rájátszás, össze is szedtük, hogy logikusan milyen csoportok jöhetnek létre.
Nyitókép: FociDrukker.com
One thought on “Kiderült, mikor folytatódnak a vármegyei bajnokságok tavasszal”
Üdvözlet!
Ez igazán „remek”…már ami a megyei harmadosztályú bajnokságot illetti. Azt gondolom, maguk a szervezők sem tudják miként folytatódjon ez az eleve oktondi ötlet ami a bajnokság kialakítását illeti. Egy valamit azért nagyon de nagyon remélek…hogy az ősszel megszerzett pontokat nem törlik el és tavasszal minden sportegyesület az őszi szezonban megszerzett pontokkal vág neki a bajnokságnak. Ez főleg az alsó házban érintett csapatok szempontjából nagy kérdés. Amennyiben még a pontokat is eltörlik akkor ténylegesen az ég világon semmi értelme nem volt ennek a kialakításnak. Területi alapú felosztás kapcsán pedig igazán „jó” lesz, hogy egy csapattal 4-szer fog találkozni a másik fél. Sok értelmét nem láttam ennek az egész dolognak. Nyugodtan lehetett volna két csoport vagy mint a régi időkben három csoport (észak, közép, dél) így volt a felosztás. Szövetségnek alaposan át kellene ezt gondolni, mert értem én, hogy területi alapon való bajnokság kevesebb utazás stb….de értelmetlen az egész. Nincs tét, nincs kihívás.