Győzelemmel zárta az idényt a Mány

Fejér megye, Fejér Megye II
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Gólzáporos mérkőzésen nyert az alsóházi csapat.

Egy második fordulóból elhalasztott bajnoki mérkőzésre került sor Fejér vármegye másodosztályának északi csoportjában. A Mány és a Szár ütközött meg egymással.

A hűvös időben nem unatkozhattak a nézők, hiszen a szári Iváncsik Viktor már a második percben gólt szerzett. A mányiak észhez kaptak, és a huszadik percben már ők vezettek. A száriak a szünet előtt egyenlítettek, de Juhász Bálint Dániel közvetlenül a térfélcsere előtt lőtt még egy gólt, így 3-2-re a Mány vezetett az első 45 percet követően.

A folytatásban már csak egyetlen gól született, amit a Mány szerzett. A találkozó hajrájában Nagy Marko Antonio volt eredményes, így alakult ki a 4-2-es végeredmény.

Győzelmének köszönhetően a Mány felzárkózott az előtte álló együttesekre. A Szár eltékozolta a nagy esélyt, hogy három csapatot is megelőzzön, és maradt a 11. pozícióban.

Vármegye II. osztály Észak Felnőtt, 2. forduló
Mány – Szár 4-2 (3-2)
Gól: Nagy M. (17.), Pintye (20.), Juhász (45.), Nagy M. A. (87.) illetve: Iváncsik (2.), Sátori (42.)

A tabella állása:
1. Bakonycsernye 28 pont
2. Videoton Baráti Kör 26p
3. Mór II. 24p
4. Puskás Akadémia III. 21p
5. Herceghalom 20p
6. Vál 20p
7. Pátka 19p
8. Velence TSE 13p
9. Etyek 11p
10. Kápolnásnyék II. 11p
11. Szár 10p
12. Mány 8p
13. Fehérvárcsurgó 3p

Nyitókép: FociDrukker.com

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?