Gyengén szerepelt Fejér vármegye válogatottja Budapesten

Fejér megye, Fejér Megye I, Fejér Megye II
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

A hétvégén megrendezésre került a Területi Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornája.

Budapesten, a Deák Ferenc „Bamba” Sporttelepen bonyolították le a kétnapos minitornát. Fejér vármegye válogatottja mellett ott volt Tolna, Baranya, Somogy, és Budapest válogatottja is.

A csapatok kétszer harminc percet játszottak egymással. A két félidő között tíz perc szünet volt.

A Fejér vármegyei válogatott Tolna vármegye legjobbjaival mérkőzött meg a nyitómérkőzésen. Ekkor még lehetett bizakodni.

Fejér vármegye csapata győzelemmel kezdett a mindössze egy cserét a soraiban tudó Tolna vármegyei csapat ellen. Érdekesség, hogy a tolnaiak kezdőjében 10-es számmal a vármegye hármas Pálfai SE kapusa, Rezicska Csaba is helyet kapott, méghozzá a mezőnyben.

Ennek ellenére szoros volt a mérkőzés végig. A duplázó Kun Bálint vezérletével végül Fejér vármegye nyert minimális különbséggel.

Fejér vármegye – Tolna vármegye 2-1

Fejér vármegye: Csernyés – Kharboutli, György, Kun, Pákozdi, Luczek (Tóth B.), Tóth K., Andróczi (Cservenka), Kecskés, Joó, Tóth P. (Nyikos). Vezetőedző: Pavlik József
Tolna vármegye: Pakurár – Matus, Lajos, Guzorán, Sebestyén, Gere, Adorján, Rezicska, Kuti, Horváth, Szeiler

Gól: Kun (21., 45.) illetve: Guzorán (35.)

Szűk két órával a lefújást követően Baranya vármegye legjobbjai ellen kellett helytállnia Fejér vármegye válogatottjának. Pavlik József szövetségi edző érthető módon több változást is eszközölt a kezdőcsapatban.

Baranya vármegye – Fejér vármegye 2-0

Baranya vármegye: Győri – Otterbein (Vajk), Jenei (Várda), Sztojka (Horváth D.), Szentes, Kungl (Szűcs), Laki, Lehota, Lezsák, Wiesner (Zsebe), Menyhei.
Fejér vármegye: Kovács – Kharboutli, Cservenka (Kun), Hodula (Tóth B.), Szamarasz (Nyikos), Horváth B., Kiss Á., Tóth K., Andróczi, Kecskés, Jófejű (Pákozdi). Vezetőedző: Pavlik József

Gól: Szentes (19.), Wiesner (40.)

A következő találkozóra már vasárnap reggel került sor. Ekkor Somogy vármegye válogatottjával mérkőztek meg Fejér vármegye legjobbjai.

Hodula Máté Ádám góljával már a hatodik percben vezetett Fejér vármegye csapata. 12 perccel később Horváth Péter büntetőből egyenlített, a mérkőzés hajrájában pedig Pákai Gergő találatával kiharcolták a somogyiak a győzelmet.

Fejér vármegye – Somogy vármegye 1-2

Fejér vármegye: Kovács Z. – Horváth B., Hodula (Luczek), Szamarasz (Pákozdi), Joó (György), Cservenka (Tóth B.), Tóth K., Kharboutli, Andróczi, Kecskés, Nyikos. Vezetőedző: Pavlik József
Somogy vármegye: Horváth B. – Horváth P., Palkovics, Albrecht, Iván, Németh, Bradics, Pákai, Koósz, Simon, Mészáros.

Gól: Hodula (6.) illetve: Horváth P. (18., 11-esből), Pákai (52.)

A Budapest elleni mérkőzésen nem sok szansza volt Fejér vármegye válogatottjának. A 11. percben majd a 16. percben is betaláltak a fővárosiak, így gyorsan eldőlt a pontok sorsa.

Budapest – Fejér vármegye 2-0

Budapest: Hollókőy Á. – Paár (Nagy), Faragó (Balogh), Kocsis, Marczinka, Haraszó, Veress, Ancsin (Scheiber), Téglás, Lóska, Mohácsik (Koplányi).
Fejér vármegye: Csernyés – Tóth B., Kun, Szamarasz (Nyikos), György, Tóth K. (Cservenka), Luczek, Kharboutli (Horváth B.), Pákozdi (Hodula), Jófejű (Kiss Á.), Tóth P. Vezetőedző: Pavlik József

Gól: Faragó (11.), Kocsis (16.)

A további eredmények:

Budapest – Somogy vármegye 1-2
Tolna vármegye – Budapest 0-3
Somogy vármegye – Baranya vármegye 0-3
Tolna vármegye – Baranya vármegye 0-2
Somogy vármegye – Tolna vármegye 0-1
Baranya vármegye – Budapest 1-1

A végeredmény:

1. Baranya vármegye 10p, +7gk
2. Budapest 7p, +4gk
3. Somogy vármegye 6p -2gk
4. Fejér vármegye 3p, -4gk
5. Tolna vármegye 3p, -5gk

A gólkirály Wiesner Szabolcs lett három találattal, aki Baranya vármegye színeiben futballozott. Fejér vármegye legjobb góllővője Kun Bálint lett a maga két találatával.

Pavlik József elmondta, miért szerepelt ilyen gyengén Fejér vármegye válogatottja.

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?