Épphogy elkezdődött a vármegye hármas bajnokság, máris visszalépett egy csapat

Fejér megye, Fejér Megye III
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Újabb Fejér vármegyei településen szűnhet meg a futball.

A Csákberény nem vállalta a nyitófordulóbeli mérkőzését, amiért 30 ezer forintos pénzbüntetést kapott. A vármegye hármas Észak csoportban a Tordas-Gyúró lett volna az együttes ellenfele. 

Ekkor már sejteni lehetett, hogy valami nincs rendben a csapat háza táján. Arra azonban talán senki sem gondolt, hogy még a második forduló előtt visszalép a Csákberény a bajnokságtól.

Pedig így történt, így a hétvégi Söréd-Csákberény mérkőzésre már nem fog sor kerülni. Az Vármegye III-as Észak csoport így ugyanúgy 14 csapatos lesz, mint a Dél csoport.

A kizárás következtében törölték a Csákberény – Tordas-Gyúró mérkőzést is. A Tordas-Gyúró együttesétől így tehát elvették a zöldasztalnál megítélt három pontot.

A Csákberény SE közösségi oldalán nem közölték a visszalépés okát. Az utolsó poszt a vármegyei kupameccsen elért eredményről szólt. Akkor még azt írták, hogy vendégül fogják látni augusztus 19-én a Tordas-Gyúró együttesét, és várják a szurkolókat. 

Csak sejteni lehet, hogy létszámproblémák állnak a háttérben. Vélhetően az sem hozta meg sokak kedvét a folytatásra, hogy a csákberényeiek 9 gólt kaptak a Bakonycsernye elleni kupameccsen, miközben egyet sem rúgtak. Tény ugyanakkor, hogy a csernyeiek megye kettes élcsapatnak számítanak, a csákberényiek ezzel szemben a vármegye hármas Észak csoportban az utolsó helyen végeztek, 26 mérkőzésen 13 pontot szerezve.

A Csákberény kerete egyébként nem tűnt túl fiatalnak vagy túl idősnek sem. Az ominózus kupameccsre egy 16 éves és egy 36 éves játékossal álltak ki, a többi játékos életkora kivétel nélkül 18 és 35 év közötti volt.

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?