Egy lépéssel közelebb a Bicske az aranyhoz
Móri és Rigó is duplázott a Mezőfalva ellen.
A Bicske tudósítója így fogalmazott:
“Újra a kötelező győzelem elvárásával lépet pályára a BTC vasárnap délután, azok után, hogy infarktusos mérkőzésen ősszel Sötét 92. percben fejelt góljával sikerült haza lopnia a 3 pontot soros ellenfelétől. Vukmir Dragan szakmai igazgató a sérüléséből felépülő Nagy Dánielt még tartalékolta a jövő heti Ercsi elleni derbire, így a Zelizi 0 – Solt 7, Sötét 7, Molnár 7, Madarász 7 – Rigó 8, Lak 8, Varga 7 – Tornyai 7, Móri 8, Peinlich 6 összetételű kezdőnek szavazott bizalmat, míg csereként Valentics 7 (59.p. Peinlich helyett), Takács 6 (61.p. Lak helyett), Farkas 6 (66.p. Tornyai helyett), Veres 0 (75.p. Móri helyett) és Szekeres 0 (78.p. Rigó helyett) kapott lehetőséget.
Az erős oldalszélben az első 9 percben Móri majd Tornyai előtt (kétszer is) adódott gólszerzési lehetőség, siker nélkül. A 10. percben viszont már ünnepelhetett a publikum. Labdaszerzés után Móri megindult, lefutotta a védőket és a hosszú sarokba lőtt.(1-0). Négy perccel később Móri 20 méteres szabadrúgása szállt mellé. Tíz perc múlva Sági R lépett ki a hazai védők közül és lőtt a kapu mellé. A 25. percben Móri alagút csellel indította Tornyait, aki a kapust kicselezve a kapuba gurított (2-0). Három perc múlva ismét Móri indította Tornyait, aki ezúttal elvacakolta a lehetőséget.
A 33. percben Móri harcolt ki egy lövőhelyzetet, ami a kapusról szögletre pattant, majd Sötét lesről talált a hálóba. A 38. percben tűzijáték alakult ki a hazai kapu előtt, Sötét a gólvonalról mentett, az ismételt lövés Zeliziről került szögletre, az ellentámadás Peinlich elkapkodott lövésével végződött. A 43. percben ígéretes vendégtámadás után Sági J. ügyetlen mozdulattal lőtt mellé, nagy gól szerzési lehetőség volt.
Szünet után a 48.percben Tornyai beadását Madarász lőtte fölé. Az 58. percben a bal oldalról beívelt sarokrúgást követően Rigó G. egy méterről talált a kapuba (3-0). A 65. percben Facskó szabadrúgását követően Balázs hagyott ki gólszerzési lehetőséget. A 67. percben Farkas remek jobboldali beadását Rigó G. sarkazta mellé. A 69. percben Takács ötvenméteres tértölelő átadással indította Mórit, aki elhúzta a kapus mellett a labdát és a kapuba lőtt (4-0). A 73. percben Madarász baloldali ívelését Farkas visszafejelte, Rigó G. pedig a hálóba továbbított (5-0).
Az utolsó tíz percben több gólszerzési lehetőség maradt kihasználatlanul a vendégek kapuja előtt a nagy védéseket produkáló Tóth Norbert jóvoltából. Biztos és megérdemelt győzelmet aratott a hazai csapat táblás ház előtt. Folytatás május 4-én szombaton 17.00 órától Ercsiben. A szintén aranyért harcoló Bicske II. Kovács Zoltán góljával 1-0-ra nyert Kajászón és a Velence II-Alcsútdoboz bajnoki 2-2-es eredményét követően 2 pontos előnnyel fordul a bajnoki finisbe.”
Bicske – Mezőfalva 5-0 (2-0)
Bicske, vezette: Kupi Zoltán
Bicske: Zelizi – Sötét, Lak (Takács 61.), Madarász, Peinlich (Valentics 59.), Solt, Molnár V., Rigó (Szekeres 78.), Varga Z., Móri (Veres 75.), Tornyai (66.). Vezetőedző: Vukmir Dragan
Mezőfalva: Tóth N. – Balázs, Szabó E., Kovács K., Sági J., Sági R. (Németh L 68.), Facskó, Mekota, Bozoki M., Bozoki D. (Kovács R. 46.), Algernon.
Gól: Móri (10., 68.), Tornyai (25.), Rigó (56., 72.)
Tudósított: Venczel József
Fotók: Juhász Alexandra Georgina
Forrás: 2060.blog.hu