Szerző: Czene Dániel
6 szezont játszott a DVTK-nál az a játékos, akit leigazolt a Bicske!
Komoly erősítést jelenthet ez a csapat számára. A bicskeiek remekül szerepeltek az előző idényben az NB III. Észak-Nyugati csoportjában. 30 mérkőzésen 63 pontot szereztek, és a második helyen zártak tatabányai […]
A Fradi csapatával is játszani fog a Bicske a felkészülés során
A Fejér vármegyei gárda már most szombaton is edzőmérkőzést játszik. A bicskeiek hat felkészülési találkozójának időpontja is ismert. Elsőként a Dabassal fognak meccselni most szombaton délelőtt 11:00-tól. Ezt követően játszanak […]
Ismert az Iváncsa felkészülési programja!
Már megkezdte a felkészülést az új idényre az NB III-as csapat. Javában edzenek az iváncsaiak, akiknek alaposan meggyengült a kerete. Eligazolt a gólkirályuk, és további öt játékos is. Egyelőre a […]
Szétszedik az Iváncsát? 6 játékos távozik a csapattól…
Úgy fest, hogy nem az a legnagyobb problémája az iváncsaiaknak, hogy a drámai szezonzárót követően elbukták a feljutást. A csapat kulcsjátékosai sorra távoznak. Bányai Péter másfél szezont követően úgy döntött, […]
Az NB I-ből kieső csapathoz igazolt az Iváncsa gólvágója
Komoly előrelépést jelent ez a támadó számára, az iváncsaiak viszont bajba kerülhetnek. A Mezőkövesd csapata bejelentette, hogy leigazolta Bányai Pétert. A csatár a legutóbbi idényt az Iváncsánál töltötte, a csapattal […]
Éjszakai foci lesz Pázmándon, már lehet nevezni!
Ez már a kilencedik alkalom, hogy megrendezik az eseményt. 2024. július 5-én szombaton megrendezik a hagyományos pázmándi éjszakai focit. Ezúttal is a helyi sportközpont lesz az esemény helyszíne. A mérkőzések […]
Legyőzték a magyarok a skótokat: a 100. percben született a mindent eldöntő gól
Csoboth Kevin találata továbbjutást érhet. A magyar válogatott miután Svájctól és Németországtól is vereséget szenvedett a 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokságon, csak a győzelemre játszhatott Skócia ellen. A skótoknak is három pontra lett […]
Az MTK-nál és a Mezőkövesdnél is megfordult, akit megszerzett a Bicske
Tischler Patrik után újabb nagy név csatlakozik a Bicskéhez, nem akárkiről van szó. A Bicskei TC fontos bejelentést tett közzé a közösségi oldalán. A hír meglehetősen friss, hiszen mindössze egy […]
A Facebookon toboroz játékosokat a Fejér vármegyei csapat
Azt is elárulták, mit tudnak biztosítani. A Kálozi Sportegyesület toborzót hirdetett meg a közösségi oldalán. Utánpótlás játékosokat várnak különböző korosztályokban. 2024. június 25-én 18:00-tól számítanak azon fiatal labdarúgók megjelenésére, akik […]
Nem fogod kitalálni, melyik NB III-as klub csapott le Fehér Csabára
Már megtörtént a hivatalos bejelentés. Fehér Csaba lesz a III. Kerületi TVE sportigazgatója. A csapat az NB III. Észak-Nyugati csoportjában a negyedik helyen zárt. Eddig ezt a posztot Sajó Dániel […]









