Levonnak egy pontot a Seregélyes-Sárosd II. csapatától
Súlyos vétség miatt született meg a döntés.
A Fejér Vármegyei II. osztály déli csoportjának második fordulójában a Sárbogárd II. a Seregélyes-Sárosd II. együttesét fogadta. A találkozóra augusztus 29-én szombaton délután került sor.
Gyors gólváltást követően dominált a bogárdi együttes és sorra lőtte a gólokat. Már a félidőben 5-1 volt az állás, végül a Sárbogárd II. 11-2-re győzött. A találkozón triplázott Deák Soma, Vagyóczki Patrik és Kovács Dávid Dániel is.
Bár a Seregélyes-Sárosd II. együttesének volt két cseréje is, kiderült, hogy jogosulatlan játékost szerepeltettek. Ennek okán írásbeli figyelmeztetésben részesítették a klub edzőjét, Bolla János Zoltánt.
A dolog másik következménye, hogy a Seregélyes-Sársod II. együttesének évi összeredményéből egy büntetőpontot le fognak vonni. A táblázaton ezt még nem érvényesítették, de ha megtennék, akkor -1 ponttal állna a 15 csapatos bajnokság utolsó helyén a csapat.
A bajnoki mérkőzés eredményét nem változtatták meg, azt hivatalból történő eljárásban jóváhagyták. Ez akkor történik meg, ha nem óvás miatt vizsgálják a jogosulatlan játékos szerepeltetését. A fenti esetben a bogárdiaknak értelemszerűen nem volt okuk óvni.
Nyitókép: Pixabay