Visszalépett a Dunaújváros FC
Nem jött össze a klub megmentéséhez szükséges összeg.
A Dunaújváros kálváriája hónapok óta zajlik. A csapat előbb közleményben jelezte, hogy a megszűnés szélére sodródott, majd sikerült találni egy szponzort. A támogató azonban kikötötte, hogy a múltban felhalmozott adósságokért nem vállal felelősséget, csak tiszta lappal hajlandó finanszírozni a csapat költségeit.
Az újvárosiak a hiányzó összeg érdekében indítottak egy gyűjtést. Kereken 100 ezer eurót szerettek volna így összegyűjteni, ám mindösszesen 155 eurót adományoztak a klub számára. Ezt az összeget 14-en dobták össze.
A Dunaújváros a Magyar Kupából játék nélkül búcsúzott, miután visszalépett az Érd elleni mérkőzéstől. Az első bajnoki mérkőzésén a Ferencváros II. számú csapata ellen, a második fordulóban pedig az Iváncsa ellen sem tudtak kiállni az újvárosiak.
Az MLSZ a protokollnak megfelelően a visszalépő csapatot kizárta a bajnokságból. Az NB III Dél-Nyugati csoportjában így 15 együttes maradt, akik az újvárosiakkal játszottak volna a sorsolás szerint, azok szabadnaposak lesznek a következő fordulókban.
A dunaújvárosi futball 2011-ben szerveződött újjá a korábbi, 2000-ben még NB I-es bajnok csapat megszűnése után.
Nyitókép: Olvasói fotó