Vármegye I: nyert a Csór és a Főnix is
Továbbra is három csapatnak van esélye a második hely megszerzésére.
Vármegyei I. osztály felnőtt, 29. forduló
A szombati mérkőzésekről már beszámoltunk. Mutatjuk a mai fejleményeket!
A Kápolnásnyék egy félidőn át fel tudta tartóztatni a Főnixet, ám a második játékrészben már a fehérváriak akarata érvényesült. A dobogóra hajtó együttes háromszor is betalált, miközben a nyékiek ezen a napon gólképtelennek bizonyultak.
A Csór fertályórányi játékot követően Viniczai Bence góljával megszerezte a vezetést az Ercsi ellen. Mint utóbb kiderült, ez volt a mérkőzés egyetlen találata, győzelmével továbbra is a csóri csapat áll a táblázat második helyén és készülhet a jövő heti rangadóra.
A Martonvásár hét góllal terhelte vendéglátója, a Lajoskomárom hálóját, miközben egyet sem kapott. A veterán támadó, Victor Michel duplázott, csakúgy, mint a 77. percben csereként pályára lépő Gábor Zalán.
A Videoton Baráti Kör mindhárom pontot elrabolta a Mezőfalva otthonából. A mezőfalviak így nem lélegezhetnek még fel, bár még akkor is van esélyük a vármegyei első osztályú tagság megőrzésére, ha az utolsó játékhéten az enyingiek megelőznék őket.
2026. május 23. szombat 17:00
Gárdony – Mór 0-1 (0-0)
Sárbogárd – Adony 10-1 (5-1)
Sárosd – Ikarus-Maroshegy 0-1 (0-1)
2026. május 24. vasárnap 17:00
Kápolnásnyék – FC Főnix 0-3 (0-3)
Csór – Ercsi 1-0 (1-0)
Lajoskomárom – Martonvásár 0-7 (0-3)
Mezőfalva – Videoton Baráti Kör 2-4 (0-3)
A tabella állása:
- Sárbogárd 71 pont
- Csór 60 pont
- Mór 58 pont
- FC Főnix 57 pont
- Gárdony 48 pont
- Martonvásár 48 pont
- Ercsi 41 pont
- Ikarus-Maroshegy 40 pont
- Lajoskomárom 39 pont
- Kápolnásnyék 35 pont
- Sárosd 31 pont
- Adony 25 pont
- Videoton Baráti Kör 17 pont
- Mezőfalva 7 pont
- Enying 5 pont
Nyitókép: Olvasói fotó