Vármegyei meccsajánló: szombaton a Sárosd, vasárnap a Főnix otthonában lesz nagy rangadó
Az újonc Pusztavám ezúttal Felcsúton bizonyíthat, szomszédvár rangadóra készül a Bakonycsernye.
Vármegyei I. osztály Felnőtt, 4. forduló
Szombaton két mérkőzés lesz a vármegyei első osztályban. A Sárosd a remek formában lévő, nagy skalpokat gyűjtő Martonvásárt fogadja. A listavezető gárdonyiak a kétarcú Csórt látják vendégül.
Vasárnap a csapat legjobbját, Joazt nélkülözni kényszerülő Ikarus-Maroshegyre nehéz feladat vár a bombaformában lévő Kápolnásnyék ellen. A találkozó egyértelmű esélyese a nyéki gárda, amely több góllal nyerheti a mérkőzést.
A Mezőfalva és az Ercsi eddig nem szerzett pontot. A felek most egymás ellen bizonyíthatnak, ez Ercsi valamivel esélyesebbnek számít annak ellenére, hogy idegenben lép pályára.
A Sárbogárd, amely a múlt héten nagyot betlizett, hazai pályán az Enying ellen javíthat. A nem túl rossz kezdést követően az enyingieknek eddig nem sok babér termett, idényük könnyen lehet, hogy az előzőhöz fog hasonlítani.
A Videoton Baráti Kör és a Mór mérkőzését október 29-ére 18:30-ra halasztották, mivel a móriak szombaton a Budapest Honvéd ellen lépnek pályára a Magyar Kupában.
2025. szeptember 13. szombat 16:30
Sárosd – Martonvásár
Gárdony – Csór
2025. szeptember 14. vasárnap 16:30
Ikarus-Maroshegy – Kápolnásnyék
Mezőfalva – Ercsi
Sárbogárd – Enying
FC Főnix – Lajoskomárom
2025. október 29. szerda 18:30
Videoton Baráti Kör – Mór
A tabella állása:
- Gárdony 9 pont
- Kápolnásnyék 7p
- Adony 7p
- FC Főnix 6p
- Martonvásár 6p
- Sárosd 5p
- Mór 4p
- Lajoskomárom 3p
- Csór 3p
- Ikarus-Maroshegy 3p
- Sárbogárd 3p
- Videoton Baráti Kör 1p
- Ercsi 0p
- Mezőfalva 0p
- Enying 0p
Vármegyei II. osztály Észak Felnőtt, 2. forduló
Ebben a csoportban minden mérkőzést vasárnap rendeznek. Az újonc Pusztavám remekül kezdett, hiszen a nyitányon legyőzte a címvédőt, most azonban újabb kemény erőpróba vár a TC-re Felcsúton. A Bakonycsernye hazai pályán javíthat, ellenfele a szomszédos Bodajk lesz.
2025. szeptember 14. vasárnap 16:30
Pátka – Velence
Fehérvárcsurgó – Etyek
Puskás Akadémia III. – Pusztavám
Bakonycsernye – Bodajk
Mór II. – Mány
Vál – Szár
A tabella állása:
- Pusztavám 3 pont
- Pátka 3p
- Puskás Akadémia III. 3p
- Fehérvárcsurgó 1p
- Velence 1p
- Mány 1p
- Szár 1p
- Bodajk 1p
- Mór II. 1p
- Vál 0p
- Etyek 0p
- Bakonycsernye 0p
Vármegyei II. osztály Dél Felnőtt, 2. forduló
Szombaton a bajnoki címre hajtó Beloiannisz a Baracsot látja vendégül. A többi mérkőzésre vasárnap kerül sor ebben a csoportban.
A címvédő Polgárdi az Aba Sárvíz együttesét fogadja. Az újonc lepsényiek ezúttal a Lajoskomárom második számú csapatának otthonában fog vendégeskedni.
2025. szeptember 13. szombat 16:30
Beloiannisz – Baracs
2025. szeptember 14. vasárnap 16:30
Lajoskomárom II. – LMSK
Nagykarácsony – Sárszentmihály
Előszállás – Seregélyes-Sárosd II.
Polgárdi – Aba Sárvíz
Kisláng – Nagyvenyim
A tabella állása:
- Nagyvenyim 3 pont
- Polgárdi 3p
- Beloiannisz 3p
- LMSK 3p
- Aba Sárvíz 3p
- Baracs 1p
- Előszállás 1p
- Seregélyes-Sárosd II. 0p
- Sárszentmihály 0p
- Kisláng 0p
- Nagykarácsony 0p
- Lajoskomárom II. 0p
- Pákozd 0p
Vármegyei III. osztály Észak Felnőtt, 2. forduló
Szombaton is lesz egy meccs ebben a csoportban, az Iszkaszentgyörgy látogat Csabdira. A bajnoki cím fő esélyese, a Lovasberény gólfiesztát rendezhet hazai pályán az Újbarok ellen.
2025. szeptember 13. szombat 16:30
Mány II.-Csabdi – Iszkaszentgyörgy
2025. szeptember 14. vasárnap 16:30
Etyek II. – Magyaralmás
Lovasberény – Újbarok
Söréd – Pátka II.
A tabella állása:
- Mány II.-Csabdi 3 pont
- Lovasberény 3p
- Söréd 3p
- Etyek II. 1p
- Iszkaszentgyörgy 1p
- Pátka II. 0p
- Újbarok 0p
- Magyaralmás 0p
- Csókakő 0p
Vármegyei III. osztály Kelet Felnőtt, 2. forduló
Szombaton ebben a csoportban is egy meccs lesz, Baracskán vendégeskedik majd a szezont nem túl jól kezdő Pusztaszabolcs.
Vasárnap a listavezető Besnyő Pázmándra látogat. Gólzáporosnak ígérkezik a Tordas-Gyúró Egyetértés és a Rácalmás meccse.
2025. szeptember 13. szombat 16:30
Baracska-Kajászó – Pusztaszabolcs
2025. szeptember 14. vasárnap 16:30
Tordas-Gyúró Egyetértés – Rácalmás
Pázmánd-Kápolnásnyék II. – Besnyő
Zichyújfalu – Kulcs
Velence II. – Szabadegyháza
Dinnyés – Ráckeresztúr
A tabella állása:
- Besnyő 3 pont
- Baracska-Kajászó 3p
- Tordas-Gyúró Egyetértés 3p
- Velence II. 3p
- Szabadegyháza 3p
- Pázmánd-Kápolnásnyék II. 1p
- Rácalmás 1p
- Dinnyés 0p
- Zichyújfalu 0p
- Ráckeresztúr 0p
- Pusztaszabolcs 0p
- Kulcs 0p
Vármegyei III. osztály Dél Felnőtt, 2. forduló
Idénybeli első meccsén a Vajta a Sárszentágota otthonában játszik rangadót vasárnap. Az újonc Káloz azzal a Déggel fog meccselni hazai pályán, amely a nyáron majdnem megszűnt.
2025. szeptember 14. vasárnap 16:30
Sárszentágota – Vajta
Alap – Sárbogárd II.
Káloz – Dég
Cece – Tác-Csősz
A tabella állása:
- Káloz 3 pont
- Dég 3p
- Sárszentágota 1p
- Tác-Csősz 1p
- Alap 1p
- Kőszárhegy 1p
- Vajta 0p
- Sárbogárd II. 0p
- Cece 0p
Nyitókép: FociDrukker.com