Szombati meccsek: A Bogárd botlott, az Újváros nem

Fejér megye, Fejér Megye I, Fejér Megye II, Fejér Megye III
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Érdekes eredmények születtek a szombati játéknapon a vármegyei bajnokságokban.

Vármegyei I. osztály Felnőtt 18. forduló

Zsinórban hét nyeretlenül megvívott meccs után nem sok jóra számíthatott az Ercsi az ellen a Sárbogárd ellen, amely úgy tűnt, magára talált az edzőváltást követően. Az első félidő derekán azonban Lőrincz Dávid Áron góljával óriási meglepetésre az Ercsi szerzett vezetést. Bár Reizinger Bence József találatával hamar egyenlített a Bogárd, ezután nem az történt, amire a legtöbben számítottak.

A Sárbogárd ugyanis sem a szünetig, sem a második játékrészben nem tudott újból betalálni. Lesnyik Gábor dolgát nem könnyítette meg, hogy tanítványai a 70. perctől emberhátrányban voltak kénytelenek futballozni Bor Dávid Ferenc kiállítását követően.

A Dunaújváros hatpontos rangadót nyert a Lajoskomárom ellen. A mérkőzés első találata az első félidő hajrájában született, amelyet az újvárosi Gránicz Patrik szerzett. A térfélcserét követően néhány perccel Szepessy Róbert is betalált, a hátra lévő időben viszont érintetlenek maradtak a hálók. Az Újváros ezzel a sikerrel holnap délutánig biztosan a tabella élén áll.

A Sárosd hozta a kötelezőt az Ikarus-Maroshegy ellen. A fehérváriak ezúttal egy teljes órán át bírták bekapott gól nélkül, majd Vámosi Róbert István törte fel az Ikarus védelmét. Tíz percre rá a minden hájjal megkent Majláth Henrik is beköszönt, eldöntve a pontok sorsát.

A sárosdiak ezzel továbbra is versenyben vannak a dobogóért folytatott harcban, az Ikarusnak viszont lassan hátrafelé kell nézegetnie, miután zsinórban ötödik meccsét vesztette el az együttes és hét találkozó óta nyeretlen.

2025. április 5. szombat 16:30
Ercsi – Sárbogárd 1-1 (1-1)
Dunaújváros – Lajoskomárom 2-0 (1-0)
Sárosd – Ikarus-Maroshegy 2-0 (0-0)

A tabella állása:
1. Dunaújváros 47 pont
2. Mór 45p
3. Sárbogárd 40p
4. Lajoskomárom 39p
5. Sárosd 36p
6. Kápolnásnyék 27p
7. Csór 26p
8. Martonvásár 26p
9. Adony 18p
10. Mezőfalva 17p
11. Ercsi 13p
12. Ikarus-Maroshegy 13p
13. Bodajk 6p
14. Enying 0p

Vármegyei II. osztály Észak Felnőtt 18. forduló

A felcsútiak már pénteken begyűjtötték a pontokat a Velence ellen. A Puskás Akadémia III. együttese a duplázó Kiss Csaba vezérletével fordított a tóparti gárda ellen.

A Mány és a VBK meccsén sokáig nem született gól, egészen a véghajráig. A 87. perben Rimele Dávid kiállításának köszönhetően azonban emberhátrányba kerültek a mányiak. A lehetőséget kihasználták a fehérváriak, a 88. percben Sasvári Gergely döntötte el a pontok sorsát.

A Vál szoros mérkőzésen gyűjtötte be a pontokat a Herceghalom vendégeként. A Herceghalom tíz emberrel fejezte be a találkozót, miután a csereként pályára lépő Szabó Róbertet 1-1-es állásnál kiállították a hajrában. A váliak győztes gólja emberelőnyben született, Sinkó Donát Patrik jegyezte a találatot a 80. percben.

2025. április 4. péntek 19:00
Puskás Akadémia III. – Velence 3-2 (1-1)

2025. április 5. szombat 16:30
Mány – Videoton Baráti Kör 0-1 (0-0)
Herceghalom – Vál 1-2 (0-2)

A tabella állása:
1. Bakonycsernye 38 pont
2. Videoton Baráti Kör 36p
3. Puskás Akadémia III. 34p
4. Mór II. 33p
5. Vál 27p
6. Herceghalom 21p
7. Pátka 20p*
8. Velence 17p
9. Kápolnásnyék II. 14p
10. Szár 13p
11. Etyek 13p
12. Mány 12p
13. Fehérvárcsurgó 12p
* A Pátkától 4 pont levonva

Vármegye II. osztály Dél Felnőtt 18. forduló

Az esélyeknek megfelelően otthon tartotta a pontokat Lajoskomárom második számú csapata a Pákozd ellen. A vendéglátók 47 perc alatt kétgólos előnyt dolgoztak ki, ebből eget megőriztek a találkozó végéig.

2025. április 5. szombat 16:30
Lajoskomárom II. – Pákozd 2-1 (0-0)

A tabella állása:
1. Beloiannisz 35 pont
2. Polgárdi 34p
3. Nagykarácsony 31p
4. Nagyvenyim 29p
5. Lajoskomárom II. 27p
6. Aba Sárvíz 26p
7. Baracs 26p
8. Előszállás 18p
9. Pákozd 16p
10. Seregélyes-Sárosd II. 15p
11. Sárszentmihály 15p
12. Kisláng 11p
13. Apostag 9p

Vármegyei III. osztály Felsőház Dél Felnőtt 3. forduló

A duplázó Gráczer Gergő vezérletével fordított és nyert a Sárbogárd II. a Vajta ellen. A bogárdiak magabiztosan vezetik csoportjukat, a vajtaiak viszont három fordulót követően továbbra is nyeretlenek.

2025. április 5. szombat 16:30
Sárbogárd II. – Vajta 3-1 (1-1)

A tabella állása:
1. Sárbogárd II. 9 pont
2. Szabadegyháza 4p
3. Kőszárhegy 4p
4. LMSK 1p
5. Vajta 1p
6. Sárszentágota 0p

Nyitókép: Olvasói fotó

 

 
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?