Vármegyei meccsajánló: Összecsap a Sárbogárd és az Újváros, a Mór a Csórral meccsel

Fejér megye, Fejér Megye I, Fejér Megye II, Fejér Megye III
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Jön a rangadók hete, Sárosdon, Bodajkon, Felcsúton és Vajtán is izgalmas mérkőzésre van kilátás.

Vármegyei I. osztály Felnőtt 9. forduló

Szombaton rangadók serege lesz a vármegyei első osztályban, mind a négy meccs igencsak kiélezett lehet.

A listavezető, eddig még hibátlan Sárbogárd a Dunaújvárost fogadja. Az újvárosiak már három meccsen is pontokat hullajtottak, több hibát már nem engedhetnek meg maguknak, ha bajnokok akarnak lenni. Arra viszont semmi jel sem utal, hogy a bogárdiak ne nyerhetnék meg szezonbeli kilencedik bajnokijukat, így kétségkívül ez a forduló csúcsderbije.

A múlt heti vereségének köszönhetően a másodikról a negyedik helyre visszacsúszó Mór is hatpontos mérkőzésre készül, méghozzá a Csór ellen. A csóriak remekül kezdték a pontvadászatot, ősszel Balogh László leigazolásával tovább erősödtek. Hazai pályán a móriak a favoritok, de semmiképpen sem egy lefutott összecsapásról van szó.

Lesz egy alsóházi rangadó is, hiszen eddig sem a Bodajk, sem az Enying nem szerzett még pontot, a felek pedig most egymással csapnak össze. Az enyingiek két játékosukra eltiltás okán nem számíthatnak, így a mérleg nyelve a bodajkiak felé billenhet.

Az eddig legjobban védekező, és meglehetősen hatékonyan támadó sárosdiak a kétarcú Kápolnásnyékkel csapnak össze. A nyékiek hektikus eredménysorral rendelkeznek, hogy ezen a szombaton milyen napot fognak ki, az talány lehet a Sárosd számára is. Megjósolhatatlan az ütközet kimenetele.

Vasárnap az újonc Adony azzal a Lajoskomárommal fogja összemérni az erejét, amely legyőzte már a Mórt de kikapott korábban az alsóházi Ikarus-Maroshegy gárdájától. A két csapatot csak egy pont választja el egymástól a tabellán, ha az adonyiak otthon tartanák a pontokat, átugorják ellenfelüket a táblázaton.

A Martonvásár számára nem okozhat gondot a Mezőfalva legyőzése. A mezőfalviak eddig csak egyszer tudtak nyerni, az is még szeptember elején volt, a martonvásáriak viszont ebben az idényben stabil középcsapattá léptek elő.

Az Ikarus-Maroshegy és az Ercsi sem remekelt eddig, most viszont az egyik csapat felzárkózhat a középmezőnyre. Az Ercsi eddig otthonától távol még nem szerzett pontot, nincs is túlságosan jó formában az együttes, ami maroshegyi sikert sejtet. 

2024. október 19. szombat 14:30
Sárbogárd – Dunaújváros
Mór – Csór
Bodajk – Enying
Sárosd – Kápolnásnyék

2024. október 20. vasárnap 14:30
Adony – Lajoskomárom
Martonvásár – Mezőfalva
Ikarus-Maroshegy – Ercsi

A tabella állása:
1. Sárbogárd 24 pont
2. Csór 18p
3. Sárosd 18p
4. Mór 18p
5. Martonvásár 13p
6. Lajoskomárom 13p
7. Adony 12p
8. Dunaújváros 11p
9. Kápolnásnyék 10p
10. Ikarus-Maroshegy 7p
11. Ercsi 6p
12. Mezőfalva 3p
13. Enying 0p
14. Bodajk 0p

Vármegyei II. osztály Észak Felnőtt 9. forduló

Szombaton két meccs lesz ebben a csoportban. A felcsútiak és a móriak csörtéje klasszikus hatpontos rangadó. A móriak jobban állnak, de a képet árnyalja, hogy a Puskás Akadémia III. csapata eddig hét bajnokiból hatot idegenben játszott le, hazai pályán pedig biztosan a győzelemre fognak törni.

A Bakonycsernye, amely a múlt héten elszenvedte első vereségét, hazai pályán javíthat az Etyek ellen. Az etyekiek három meccse nyeretlenek, meglepő volna, ha most érne véget veszőfutásuk.

Vasárnap a második számú nyéki csapat a Szárt fogadja. A két alsóházi gárda rangadóján döntő fontosságú lehet, hogy a Kápolnásnyék első számú csapatából lejátszhat több játékos is.

Az egyre jobb formában lendülő Pátka az eddig nyeretlen Fehérvárcsurgót fogadja. Minden valószínűség szerint pátkai sikerrel fog zárulni a találkozó.

A VBK rangadót játszik a Vál együttesével. Mindkét csapat sokkal jobban szerepel, mint a legutóbbi idényben, olyannyira, hogy a váliak vezetik is a táblázatot. A fehérváriak ugyanakkor hazai pályán eddig ötből ötször nyertek, így tehát megtippelni is nehéz volna, melyik csapat fog jobban teljesíteni ezúttal.

A Velence a Herceghalommal fog meccselni. Ez is egy hatpontos rangadó, hiszen mindössze egy ponttal gyűjtött eddig többet a Pest vármegyei gárda, mint a tópartiak. Velencei siker esetén a két csapat helyet cserél tehát a táblázaton.

2024. október 19. szombat 14:30
Puskás Akadémia III. – Mór II.
Bakonycsernye – Etyek

2024. október 20. vasárnap 14:30
Kápolnásnyék II. – Szár
Pátka – Fehérvárcsurgó
Videoton Baráti Kör – Vál
Velence TSE – Herceghalom

A tabella állása:
1. Vál 16p
2. Bakonycsernye 15 pont
3. Mór II. 14p
4. Videoton Baráti Kör 13p
5. Herceghalom 10p
6. Puskás Akadémia III. 10p
7. Velence TSE 9p
8. Etyek 8p
9. Pátka 7p
10. Kápolnásnyék II. 5p
11. Szár 4p
12. Fehérvárcsurgó 3p
13. Mány 2p

Vármegyei II. osztály Dél Felnőtt 9. forduló

Szombaton ebben a csoportban is két meccs lesz. A sokáig listavezető, jelenleg második Beloiannisz az ötödik Nagykarácsonyt fogadja. Mindkét csapatnak fontos lenne a győzelem, ez egy kiélezett összecsapás lehet.

Az újonc és meglepően jól szereplő lajoskomáromi gárda a Seregélyes-Sárosd II. együttesét fogadja. Vendég siker esetén a seregélyesiek megelőzik aktuális riválisukat, az újoncnak viszont elég lehet egy döntetlen is ahhoz, hogy stabilizálja aktuális pozícióját.

Vasárnap a listavezető Polgárdi az Apostag otthonában fog vendégeskedni. Otthon a nyitóforduló óta nem nyert a Bács-Kiskun vármegyei alakulat, a Polgárdi ellenben mindkét idegenbeli mérkőzését behúzta, így tehát vendég sikerre lehet számítani.

A rendre gólgazdag meccseket játszó Sárszentmihály az élmezőnyhöz tartozó Aba Sárvíz együttesét fogadja. A papírforma abai sikert sejtet, ám ha jó napot fognak ki a mihályiak, bármi megtörténhet.

A Nagyvenyim és az Előszállás hasonlóan teljesített az aktuális pontvadászatban. Most a felek egymás ellen bizonyíthatnak.

A sereghajtó, ám az utóbbi hetekben remekül szereplő Pákozd elmozdulhat a sereghajtó pozícióból, ha legyőzi hazai pályán az újonc Kisláng együttesét. A kislángiak általában szoros meccseket játszanak, várhatóan most sem lesz nagy különbség a csapatok között.

2024. október 19. szombat 14:30
Beloiannisz – Nagykarácsony
Lajoskomárom II. – Seregélyes-Sárosd II.

2024. október 20. vasárnap 14:30
Apostag – Polgárdi
Sárszentmihály – Aba Sárvíz
Nagyvenyim – Előszállás
Pákozd – Kisláng 

A tabella állása:
1. Polgárdi 16p
2. Beloiannisz 15 pont
3. Baracs 14p
4. Aba Sárvíz 13p
5. Nagykarácsony 12p
6. Lajoskomárom II. 11p
7. Nagyvenyim 10p
8. Apostag 9p
9. Előszállás 8p
10. Seregélyes-Sárosd II. 8p
11. Sárszentmihály 8p
12. Kisláng 4p
13. Pákozd 4p

Vármegyei III. osztály Észak Felnőtt 7. forduló

Az elsőségre hajtó csapatok közül a Mány II.-Csabdi együttesének lesz könnyebb dolga. A második helyen álló gárda a sereghajtóval fog meccselni.

Az éllovas Tordas az Újbarok otthonába látogat. Hazai pályán az Újbarok ért már el meglepetést, így ez nem egy lefutott összecsapás.

2024. október 20. vasárnap 14:30
Mány II.-Csabdi – Kajászó
Újbarok – Tordas

A tabella állása:
1. Tordas 12 pont
2. Mány II.-Csabdi 12p
3. Pázmánd 6p
4. Újbarok 4p
5. Kajászó 1p

Vármegyei III. osztály Nyugat Felnőtt 9. forduló

A listavezető Pusztavám az egyre jobb passzba kerülő pátkaiakkal meccsel hazai pályán. Az Iszkaszentgyörgy lesben állva figyeli az eredmény alakulását, hiszen a sereghajtó Csókakő legyőzése nem okozhat gondot Balláék számára. A Lovasberény és a Söréd ütközetének tétje, hogy melyik csapatnak marad esélye a legjobb kettőbe jutásra.

2024. október 20. vasárnap 14:30
Pusztavám – Pátka II.
Iszkaszentgyörgy – Csókakő
Lovasberény – Söréd

A tabella állása:
1. Pusztavám 15 pont
2. Iszkaszentgyörgy 13p
3. Lovasberény 10p
4. Söréd 9p
5. Magyaralmás 7p
6. Pátka II. 6p
7. Csókakő 6p

Vármegyei III. osztály Közép Felnőtt 7. forduló

A Sárszentágotának mindenképpen nyernie kellene a Tác-Csősz otthonában, ha szeretné megcsípni legalább a csoport második helyét. Hatpontos rangadót játszik egymással a Dinnyés és az LMSK, mindkét gárda győzelmi kényszerben van, aki veszít, az nagy bajba kerül. Az éllovas Kőszárhegy minden bizonnyal legyőzi majd a sereghajtó Káloz együttesét.

2024. október 20. vasárnap 14:30
Tác-Csősz – Sárszentágota
Dinnyés – LMSK
Káloz – Kőszárhegy

A tabella állása:
1. Kőszárhegy 15 pont
2. LMSK 10p
3. Sárszentágota 10p
4. Dinnyés 9p
5. Tác-Csősz 4p
6. Káloz 4p 

Vármegyei III. osztály Kelet Felnőtt 7. forduló

Az egyetlen szombati vármegye hármas meccsen a Besnyő a Rácalmással csap össze. Rendkívül kiélezett a csoport, a besnyőieknek még van sansza odaérni a legjobb két csapat közé, ám ehhez mindenképpen nyernie kell a harmadik helyen álló gárdának.

A Ráckeresztúr megerősítheti második helyét, ha a papírformának megfelelően otthon tartja a pontokat a Kulccsal szemben. Az éllovas Szabadegyháza jó eséllyel felülkerekedik majd az újonc Pusztaszabolcson.

2024. október 19. szombat 14:30
Besnyő – Rácalmás 

2024. október 20. vasárnap 14:30
Ráckeresztúr – Kulcs
Szabadegyháza – Pusztaszabolcs 

A tabella állása:
1. Szabadegyháza 16 pont
2. Ráckeresztúr 12p
3. Besnyő 7p
4. Pusztaszabolcs 7p
5. Kulcs 6p
6. Rácalmás 5p

Vármegyei III. osztály Dél Felnőtt 7. forduló

Az éllovas bogárdiak annak ellenére, hogy az odavágón alaposan elpáholták a vajtaiakat, mindössze három ponttal mennek aktuális riválisuk előtt. Érdekes kérdés, hogy mire megy most egymás ellen a két együttes.

A Cece és a Dég is rangadót játszik egymással, a dégieknek már egy idegenbeli döntetlen sem lenne rossz eredmény, a ceceiek számára viszont csak a győzelem az elfogadható ezen a találkozón. Az Alap és a Nagylók lényegében presztízs meccset játszhat egymással, különösebb tétje nincs az ütközetnek.

2024. október 20. vasárnap 14:30
Vajta – Sárbogárd II.
Cece – Dég
Alap – Nagylók

A tabella állása:
1. Sárbogárd II. 13p
2. Dég 13 pont
3. Vajta 10p
4. Cece 9p
5. Alap 4p
6. Nagylók 0p

 Nyitókép: FociDrukker.com

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?