A héten újból rommá büntették a Fejér vármegyei csapatokat

Fejér megye, Fejér Megye II, Fejér Megye III, Öregfiúk, Utánpótlás
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Összesen 366 ezer forintra rúg a bírságok összege ezen a héten.

Bajban a jenői öregfiúk csapat

Jenő öregfiúk csapata a múlt héten nem állt ki a Soponya ellen. A találkozót a sorsolás értelmében október 5-én bonyolították volna le.

A jenőiek 40 ezer forint pénzbüntetésről szóló csekket kaptak. Erősen kérdéses, hogy befejezi-e a csapat a bajnokságot, mivel nem ez volt az első eset, hogy létszámhiánnyal küzdöttek. A bogárdiak ellen nyolcan jelentek meg, ezek összességében nem túl jó előjelek, hiszen sok van még hátra a szezonból.

A kislángi ifi sem állt ki

Október 5-én egy másik meccs is elmaradt. Kulcs U-19-es együttese a kislángi korosztályos csapatot fogadta, csakhogy a Kisláng alakulata nem utazott el a meccsre.

A kislángiakat szintúgy 40 ezer forintos pénzbüntetéssel sújtották, mint a jenőieket. Egyértelműen létszámproblémák vannak a csapat háza táján, hiszen eddig két bajnokit tudtak legjátszani a kislángi ifisták, az egyiken 12, a másikon 11 játékos neve szerepelt a jegyzőkönyvben.

Gárdonyban és Velencén is bedobták a törölközőt

Ahogyan arról korábban írtunk, a gárdonyi U-15-ös csapat visszalépett a bajnokságtól. Így tett a Velence is az U-15-ös együttesével.

A protokoll szerint mindkét együttest kizárták a bajnokságból. A gárdonyiak és a velenceiek ezen felül kaptak fejenként 100 ezer forintos bírságot is.

Hat klub bűnhődhet a színes lapok miatt

Szorgosan gyűjtötte a lapokat Mány vármegye kettes felnőtt csapata a hétvégén. A Kápolnásnyék II. elleni küzdelmes meccsen végül egy pontot bezsebelt a gárda, ám ez némi áldozattal járt.

A mányiaktól öten kaptak sárgát, és két játékosukat ki is állították. Üröm az örömben, hogy mindketten megúszták egymeccses eltiltással. A Mányi TK viszont kapott egy 22.500 forintról szóló csekket.

A Puskás Akadémia III. vármegye kettes felnőtt csapata duplán pórul járt. A csapat vesztett Bakonycsernyén, és öt sárga lap miatt kapott egy 12.500 forintos büntetést is.

Szár vármegye kettes felnőtt csapata is hasonlóan járt, mint a felcsútiak. Négy góllal alulmaradtak a hétvégi bajnokin, négy sárgáért és egy pirosért pedig fizethetnek 15 ezret.

A vármegye hármas felnőtt csapatok sem fukarkodtak, ha keménységről volt szó. Az Alap szoros meccsen kikapott, ráadásul öt sárgáért és egy pirosért perkálhat 14 ezret.

Az alapiak múlt hétvégi ellenfele, a Dég sem úszta meg büntetés nélkül. Hat sárga lapért 12 ezer forintot kell fizetnie az egyébként csoportjában remekül álló együttesnek.

A pusztaszabolcsi együttes öt sárga lapot gyűjtött be a Kulcs ellen elbukott bajnokin. Ezért “jutalmul” 10 ezer forintról szóló csekket kaptak.

Nyitókép: Pixabay

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?