Bukhatja a Pátka a Mány ellen megszerzett pontjait

Fejér megye, Fejér Megye II
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Négy pontos levonás fenyegeti a Pátka vármegye kettes együttesét.

Ahogyan arról beszámoltunk, hogy Csidei Dominik Krisztiánt kiállították 2024. szeptember 28-án szombaton a 11:20-kor kezdődő Óbarok – Vértesacsa Fejlődéséért kispályás bajnoki mérkőzésen.

Ilyenkor a játékojoga automatikusan felfüggesztésre kerül, és egészen a következő fegyelmi tárgyalás által meghozott ítéletig nem léphet pályára valamennyi MLSZ által rendezett mérkőzésen. Ennek ellenére Csidei Dominik Krisztián a hétvége során még két bajnoki mérkőzésen is pályára lépett.

Az egyik még aznap, szombaton délután 16:00-kor volt, hívta fel erre egy olvasónk a figyelmet. A Vármegyei II. osztály Észak Felnőtt csoportban a Mány és a Pátka csapott össze, a játékos pedig 1-0-ás pátkai vezetésnél váltotta Kovács Levente Andrást.

A találkozó eredménye nem változott, nyert a Pátka 1-0-ra. Csakhogy Csidei Dominik Krisztián nem léphetett volna pályára.

Ezt követően másnap a Pátka II. számú együttese a Csókakővel meccselt. A játékos ezúttal a kezdőben szerepelt, mi több, tíz percen belül szerzett egy mesterhármast. A Pátka II. végül Csidei Dominik Krisztián góljainak is köszönhetően nyert 4-3-ra.

A Csókakő nem óvta meg a meccset, a jelek szerint a Mány sem. A Csókakő így nem kapta meg a három pontot, a Pátka II-től viszont levonták a megszerzett három pontot, sőt, még terheltők őket további egy büntetőponttal.

Ugyanezen logika mentén a Pátka vármegye II-es csapatától is le kellene vonni négy pontot. Ebben az esetben a pátkaiaknak öt helyett egy pontja lesz csak, a mányiak – amennyiben valóban nem adtak be óvást – viszont nem lesznek kárpótolva három ponttal, marad a pályán eddig összegyűjtött egy pontjuk.

Kíváncsian várjuk, a Versenybizottság a Mány-Pátka találkozó végeredményét miként fogja elbírálni, és valóban levonnak-e a Pátka vármegye kettes együttesétől is négy pontot.

Frissítés (2024. 10. 03. 13:36): Cikkünk megjelenését követően néhány órával később levonták a négy büntetőpont a Pátka csapatától, így a tabella utolsó előtti helyére kerültek, és csak a Mányt előzik meg. Értesítőt eddig az eset kapcsán nem adott ki az MLSZ Fejér Vármegyei Bizottsága.

Nyitókép: FociDrukker.com

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?