Eldőlt: ki kell zárni a Feketehegy-Szárazrét vármegye hármas csapatát!

Fejér megye, Fejér Megye III
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

A Versenybizottságnak nem volt mozgástere a döntés kapcsán.

Az elmúlt hetekben sorra számoltunk be arról, hogy melyik csapat melyik együttesét léptette vissza. A múlt héten a lepsényiek hoztak meg egy szomorú döntést.

Most a Feketehegy-Szárazrét kizárásáról olvashatunk majd napokon belül az értesítőben. A hétvégén ugyanis nem állt ki a fehérvári együttes az újonc Lovasberény ellen.

FRISSÍTÉS (2024. 09. 25. 14:13): Azóta megjelent az értesítő, amely valóban tartalmazza a Feketehegy-Szárazrét felnőtt csapatának kizárásáról szóló döntést.

Azok után, hogy az együttes a közösségi oldalán fennhangon, pénzért hirdette, hogy “új szakmai vezető, új kezdet”, igen nagy bukta mindez. Az együttes Csongrádi Ferencet nevezte ki a vármegye hármas felnőtt, nagypályás csapat vezetőedzőjének. A többszörös válogatott játékos és PRO licenszes edző személye sem volt azonban elég meggyőzőerő a jelek szerint, hogy kellő számú és minőségű játékost csábítsanak a klubhoz.

Az együttes már az első tétmérkőzésére sem tudott kiállni. A Csór a Fejér Vármegyei Kupában így játék nélkül jutott tovább a Feketehegy-Szárazrét ellen.

A bajnokság is hasonlóan kezdődött a fehérvári együttes számára. A Söréd és a Magyaralmás ellen sem állt ki Csongrádi Ferenc csapata, ezen a ponton pedig már felvetődött, hogy talán úgy lép vissza az együttes, hogy sosem lépett pályára.

A jég azonban a harmadik fordulóban megtört, hiszen a Csókakő elleni találkozót már vállalta a Feketehegy-Szárazrét, éppen 11 fővel. Viszonylag szoros meccsen szenvedett vereséget az újonc a Csókakő ellen.

A két csapat közös otthonában aztán a Pátka II. alaposan helyrerakta a feketehegyieket. 10-2-re nyert a pátkai együttes a Feketehegy-Szárazrét ellen, amely ekkor már két cserével is rendelkezett. A Lovasberény elleni, soron következő bajnoki mérkőzést azonban ismét nem vállalták a fehérváriak.

A szabály értelmében azt a csapatot, amely három bajnoki mérkőzésre nem áll ki, ki kell zárni a pontvadászattól. Aligha fog más döntést hozni a Versenybizottság, amely már szerdán napvilágot láthat menetrend szerint.

Mindez azt jelenti, hogy a Vármegye III. Nyugat Felnőtt csoportban nyolcból csak hét együttes fogja folytatni a küzdelmeket. A bajnokság ezen szakaszában a Feketehegy-Szárazrét eredményeit törölni fogják, ami azt jelenti, hogy a Söréd, a Magyaralmás, a Csókakő, a Pátka II. és a Lovasberény gárdájától is le fognak vonni 3-3 pontot. A pusztavámiak a hétvégén pedig szabadnaposak lesznek, a Feketehegy-Szárazréttel biztosan nem fognak meccselni már ebben az idényben.

A Feketehegy-Szárazrét együttesének fel kell készülnie arra, hogy a kizárásért bűnhődniük is kell. Egy 100 ezer forintról szóló csekket fognak kapni, mivel nem teljesítették a bajnokságba való nevezéssel tett vállalásukat.

Nyitókép: Pixabay

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?